Lapok:

2017. december 7., csütörtök

Decemberi hírek

Szervusztok!

Akik gyakrabban látogatják a blogot, már bizonyára észrevették, hogy az elmúlt héten nem történt frissítés és a legutóbb esedékes téma sem került fel a játékba

Beszéltem a jelenlegi játékosokkal, és végül úgy döntöttem, hogy az új feladatok eztán havonta fognak felkerülni.
Az eddigi írásokon látszik, hogy szép, egyáltalán nem összecsapott munkák, amikbe az íróik időt fektettek. És bizony nem is rövidek. Ezért, hogy legyen idejük elkészíteni őket, s nekem is kitalálni az új témákat, ritkábban fogok újakkal jelentkezni. Idén már nem kerül ki másik, a korábbi témákból lehet szemezgetni, ha még írni támad kedvetek. (Azért azt nem ígérem, hogy a következő január elsején kint lesz. Mással leszek akkor elfoglalva. O:) )
Remélem, így a játékosok is nyugodtabban készülni, és talán mások is előbb kedvet kapnak csatlakozni. :)

Bizonyára nem vagyok egyedül a helyzettel: Elért a december! :D Készülök a karácsonyra, díszeket gyártok, ajándékokat vadászok. Szóval most kicsit ritkábban fogok jelentkezni, idén már nem sok újdonság kerül ki, valószínűleg már csak a díjak cikkeit írom meg. 

Mindeközben pedig készülök nektek egy meglepetéssel! ;) (Vagy karácsonyra, vagy januárra várhatjátok, mert még sok munka van vele.)


Olvassatok és írjatok sokat, de főleg legyetek sokat a családotokkal, barátaitokkal! :)

Kellemes adventi készülődést kívánok Nektek! :) 

Lia


2017. november 30., csütörtök

Világdarabok 03. - Brukú

A vihar előszele


A kantin, ahol összegyűltünk egy keskeny, hosszú terem, aminek a szürke szikla falain csupán egy-egy, a Templomos Lovagok egyre inkább ismert zászlaja lóg, jónéhány kovácsoltvas gyertya-és fáklytartó társasáságban. Az asztalok és székek keményfából vannak faragva, mellőzve a cicomát és a kényelmet.  Az egyik ilyen asztalt köré csoportosultunk.
Miután elmondtuk, hogy mi történt előző este, mindenki egyszerre kezd el beszélni:
- A zarándok úton csak úgy eltűnt egy stáció...
- A városban a templom ablakait kiverték...
- A másik várban megbokrosodtak a lovak és több szolgálót is megsebesítettek...
- Én lépteket hallottam egyik este a folyosóról....
- Elég legyen! - csap az asztalra a kupájával  Arden, amitől egyből csend lesz. - Ezek szerint nem véletlen esetekről van szó. - ahogy körbenéz a hosszú, őszes szakássa kileng a mellkasán.
- Hogy volna véletlen, hogy eltűnik egy, egy tonnás stáció? - lendíti magasba kesztyűs kezét a terem végében álló, mindig haragos képű Hector.
- Nem lázadtak eddig az arabok.. - hallani az asztal másik szélén élő, sebhelyes fejét gondterhelten támasztó Erec félhangos elmélkedését.
- És ha nem lázadás? - kérdezem.
- Akkor minek nevezed a rongálásokat? - hallani egy másik, rekedtes hangot a hátam mögül, mire az egész teremben rosszindulatú morgás söpör végig.
- Küldjünk ki egy felderítő csapatot. - jön a hirtelen ötlet a terem másik végéből.
- Akkora távra? Há' nem vót rajtad még eleget az a nehéz páncél? - utasítja el szinte egyből Gorre, közöttünk a legidősebb, aki mindig Arden mellett ül az asztal főnél.
Kisebb suttogás támad, amiből egyaránt kihallani az ellenkezést és az egyetértést.
- Kapnak lovat... - kiabál be végül egy vékony hang.
- Az akkor is több napi út oda-vissza - tart ki továbbra is az igaza mellett Gorre.
- Jól van. Akkor javaslatokat kérek - zárja le a vitát Arden mielőtt beleinna a kupájába.
- Kettőzzük meg az őrséget a várakban és a városban is. - tanácsolja Hector. 
- Nem-nem-nem-nem - hadarja másvalaki a hátam mögül - Sokan vagyunk, de ehhez nem elegen.
Ezzel azonban zsákutcába értünk. Nincs több lehetőségünk, mint kilovagolni és a sziklás résznél lévő arab várost leelenőrzni.
- Akkor ez eldőlt. Bodwyn, - mutat rám Arden miközben feláll - szedj össze tíz fős csapatot és két óra múlva indultok.
A fitatal lovak hatalmas lendülettel indulnak meg, ahogy kitárulnak a nehéz fakapuk. Úgy húznak előre, mintha nem lenne akadály a sok helyen süppedős homok, sem pedig a nyergekre aggatott vizes kulacsok, ételes batyuk, könnyített palyzsok és szúrós pokrócok.
Szinte percek alatt megteszünk több száz métert, ezért kényelmesen a nyeregbe ülve hátra fordulok, hogy szemügyre tudjam venni a vár mögött terebélyesedő hatalmas várost:

A vaskos, ormótlan várfal ellenére jól látni a város közepén magasra nyúló kincstár és raktárak ívelt tetejét, a mellettük lévő pék, kovácsműhely és kocsma masszív nádtetejét, a templom túlzóan ívelt kupolájával együtt. Egyedül a város szélére szorult lakónegyed nem bukkan fel, ugyanis az egyszintes, lapos tetős házak nem nyúlnak túl a várfalon. A város már megszokott zaja idáig is elhallatszik: az ökrök által húzott szekerek hangos zötykölődése, a piac erőteljes moraja vagy a kovácsműhelyek fülsértő dübörgései. Ám ahogy balra kanyarodunk, és célba vesszük a horizonton lomhán nyújtózkodó sziklákat, az összes zaj és nesz elhal egy pillanat alatt, míg nem csak az arabokról, a lovakról, a gyakorló téren szerzett tapasztalatokról való beszélgetés marad közöttük.

Az út felét tesszük csak meg mielőtt leszállna az éjszaka. Nem verünk tábort, csak egymásköré gyűlve leterítjük a pokrócainkat a homokba és azon elfeküdve próbálunk meg pihenni. A lovaknak ételt és italt adunk, magunk is eszünk egy keveset majd kijelölünk két embert az őrködésre.

A hajnal első sugarai előtt már úton vagyunk. A forróság miatt egyre kevesebbet beszélgetünk, még a mellettem lovagoló Gail is néma, pedig neki aztán mindig van mondandója. A lovak, ellenben velünk, rendesen tudtak pihenni az éjjel, így délutánra végre felbukkannak a dombok sziklás szélei.
- Istennek hála.  – mondja ki egy érces hang mögöttem azt, amire mindannyian gondolunk mielőtt felcukkolva a lovakat olyan gyors vágtába csapunk, hogy valósággal beleugrunk az árnyékokba. Újabb pihenőt tartunk itt: a víz mostanra már folyik rólunk, forrónak érezzük már a vállainkat nyomó láncinget, a jószágok pedig kimerülten zihálnak. Miután mindenki ivott és megmosta az arcát, gyalog indulunk tovább.

A vöröses sziklák teljes káoszban törnek elő a földből: hol hegyesen merednek a tiszta ég felé, hol járható, lankás utat alkotnak, míg másutt összezárnak és kicsi, megközelíthetetlen szurdokot hoznak létre. A lenge szél, ami eddig forrón simogatta az izzadt bőrünket, most hangosan sípol, ahogy átpréseli magát a csúcsok és hasadékok között, még elviselhetetlenné téve ezt a helyet.

Lassan haladunk, így az estét itt töltjük. Most én jelentkezem az őrködésre. Az egyik kiálló szikra darabra ülök, távolabb a többiektől. Nappal egész messze ellehetne látni, ám az éjszakák korom sötétek, és az eget fényesen pöttyöző csillagok sem adnak elegendő fényt, bármennyire is mutatnak csodálatosan. A törékeny csendet csak egy-egy távoli neszezés, kaparászás vagy vadkutyák vonyítása töri meg, amik hamar el is hallnak, magamra hagyva a saját lézgésem egyeletes ütemével.

Kora reggel két ember itt marad őrizni a lovakat, míg mi, többiek gyalog tesszük meg a maradék mérföldeket. Az utolsó meredek dombot is megmászva azonban nem azzal találjuk szembe magunkat, amire egész eddig készültünk:

A sziklák lábába mélyedő kicsi vájogházak, amik egy-egy családnak éppen kényelmes otthont nyújtanak üresen állnak.
- Hogy lehetséges ez? – suttogom döbbenten: a legutolsó értesülésünk szerint ugyanis jó pár napja még itt voltak az arabok...
Ekkor azonban egy halk, csörömpöléshez hasonló zaj üti meg a fülünk. Meglapulunk mielőtt egy szó nélkül szétvállnánk és eltűnnénk a sziklák között.

Kisebb keresgélés után rátalálok egy viszonylag lankás ösvényre, amin lemászva két, a sziklás hegyek árnyékát élvező ház közé jutok. A rücskös falak azonban olyan közel vannak egymáshoz, hogy amint teszek pár lépést előre, a láncvértem mélyen megkarcolja a falat. Aprókat lélegezve, lábujjhegyen sikerül csak átpréselnem magam és eljutni a házak sarkáig. Szemben egy újabb ház áll, aminek egyik oldalát majdnem teljesen eltakarja a leszakadt, kopottas fehér ponyva, amit valamikor napellenzőként használtak. Kihasználom ezt a lehetőséget, és besietek mögé. Ekkor azonban újra hallani a zajt, ezúttal közelebbről. Gyorsan elhal, de ez is elég ahhoz, hogy rájöjjek, arrébb gurult valami. Pár percet kivárok aztán kilesek: a rendezetlenül épült házak között vadul kacsázó utcát teljesen belepte a széthajigált szemét, kint hagyott agyagedények, kézzel szőtt kosarak és székek, amik között a homok egyre vastagabban és vastagabban látszik megtelepedni.

Valamit már pedig elhajított valaki, szűkül össze a szemem gyanakvón, amikor pár házzal arrébb egy kosár gurul ki az útra. Tudtam, vigyorodom el elégedetten, majd megkerülöm a házat, hátha többet látok anélkül, hogy el kéne hagyni a biztos helyemet. A kicsi vályogház hátsó, szedett-vedett ajtaján túl azonban nem újabb házakat látok, hanem egy kisebb, sziklákkal lerakott placcot, aminek a közepén egy gizda, fiatal fiú kotorászik a megmaradt edények és az egyik házból kiszórt ládák között. Miközben keresgél folyamatosan a tájat kémleli, és hol a ránézésre nagy méretű burkát igazgatja a fején, vagy a vállán lógó íjat, ami folyton lecsúszik a keskeny válláról. Senki más nincsen vele. Neki vetem a hátam a falnak és még mielőtt köröznék a vállaimmal bemelegítés gyanánt, megpillantom Gailt az egyik szomszédos háznál. Bólintok aztán a háta mögé nézve ő is bólint.
Előre törünk: magunk elé húzva a pajzsokat körbe vesszük a fiút, aki annyira meglepődik, hogy nem hogy felsikoltani is elfelejt, de még a hátán lógó íjról is megfeletkezik.

- Hol vannak  a többiek? – szegezi neki a kérdést Gail, minden bevezető nélkül.
- Nem késő ezt a kérdést feltenni, ser? – kérdez vissza pöszén – Talán ha kihúznátok a fejeteket a fényes páncélba bújtatott seggetekből, már felfogtátok volna, hogy vihar közeleg.
- Honnan van az íjad? – veszem án én a szót, hátha több sikerrel járok, ám a fiú csak oldalra dönti a bekormozott arcát majd gyűlölködve végig mér minket.
- Azt hitted hagyjuk, hogy megfertőzzétek a város és a világot a keresztány hitetekkel? – válaszol kérdéssel ismét majd hirtelen szembe köp. UWAINE, a mellettem morogva ácsorgó pocakos lovag erre tőrt ránt és a fiú torkának szegeti a végkony pengét. Az ellenséges kamasz azonban ahelyett, hogy összerezzenne egy ismeretlen nyelven motyogni kezd az orra alatt. A szemei kimerevednek, eltűnik belőle a fény és csak bámul maga elé, pont mint az arabok első támadásánál, amiket láttam rajtuk. Földbe gyökerezik a lábam a félelemtől, csakogy a homok hirtelen hullámozni kezd alattunk. A pajzsok alkotta fal felbomlik, Uwaine kezéből kiesik a tőr, többen pedig elesnek, ahogy elkezd beszippantani a homok mindekit.
A futóhomok egészen a térdünkig magába szív, amikor megérzem az erős rozmaring illatot, ami az éjszakai őrködés óta nem tisztul az orromból. Felnézek. A fiúnak azonban már csak a fürge sziluettjét látom, ami egyre inkább eltávolodik a sivatag felé.
A homok megkeményedik, mi pedig kiássuk magunkat belőle. Döbbenten összenézünk: direkt volt itt az a ficsúr...
- Szétválunk, - adom ki a parancsot mután összeszedtem magam – ti öten a városban mentek, mi pedig visszamegyünk a várba riadót fújni.

Egy szó nélkül a lovakért rohanunk, utána szétválnak útjaink.


2017. november 28., kedd

Segítő kérdések fantasy világ építéséhez - II./2. rész

A cikksorozat nulladik részében egy kedvcsinálónak szánt tartalomjegyzéket láthattatok, melyről azt ígértem, hamarosan átgondolandó kérdésekkel egészülnek ki az egyes pontjai. Megérkezett a második témakör második része, ami egyben segítség lehet azoknak, akik már jelentkeztek a Világdarabok játékra, és azoknak is, akik még csak tervezik. ;) 

A teljes listát itt találjátok.

I. Fizikai és történelmi jellemzők

        1. Éghajlat és földrajz

Befolyásolta az emberi tevékenység az éghajlatot, a tájat, stb, a különféle területeken? Hogyan? (Pl. A Szahara növekedési ütemét fokozta a túlzott gazdálkodás.) Ha ez egy alternatív Föld, az “alternatív” rész megváltoztatja a meglévő hatásokat? (Pl. Ha nincsenek emberek Észak-Afrikában, a sivatag valószínűleg lassabban terjeszkedik.)

A Földtől való különbözőség (több nap, hold, stb.) hogyan befolyásolja a klímát az egyes térsékegben?

Mekkora földterület található az egyes egyenlítői, mérsékelt és hideg éghajlati öveken?

Megjegyzés: a klíma hatással van a tájra az erózión és az időjáráson keresztül; valamint a növények és az állatok eloszlására, illetve a talajképződésre is. Következésképpen ez meghatározza, milyen növények termeszthetők, és melyek nem, milyen állatok élnek meg és milyenek nem ezen a környéken, milyen ruhákat kell viselni az időjárás ellen, és hogyan, miből épülnek a házak. A téli fagy és a tavaszi olvadás megváltoztathatja az utazási lehetőségeket, mivel a vízi utak befagyhatnak, vagy a folyó mentén lévő területek a megáradt víz alá kerülhetnek, ezáltal az adott utak járhatatlanná válnak Az időjárás az elérhető sportokat is befolyásolja, ilyen például a síelés. Összhangban vannak ezek a dolgok azzal, amit a klímáról mondtál az egyes helyeken?

Hol húzódnak a főbb hegységek? Folyók és tavak? Sivatagok? Erdők, trópusok és egyebek? Füves puszták és síkságok?

Ha vannak kitalált állatok (pl. sárkányok, egyszarvúak, egyebek), hogyan illeszkednek az ökológiába? Mit esznek? Mekkora élőhelyre van szükségük? Bárhol megélnek, vagy elengedhetetlen számukra egy bizonyos éghajlatú, adott terepviszonyokkal rendelkező terület? Intelligensek és/vagy képesek varázsolni, beszélni, stb.?



2017. november 25., szombat

Pályázat - 04.

Sziasztok!

Kaptam egy igazán érdekes pályázatot, ami most fel is kerül a listára. Köszönöm, Zsazsi!

Emellett hoztam egy regénypályázatot is, amire sajnos csak most bukkantam rá, így ha valaki csak most kezdi a regényét, valószínű, hogy kevés lesz az idő. De ha már folyamatban van, még van 5 hónapja befejezni és javítani.

Pályázatok

Sok sikert, és ha pályáztok, írjátok meg lent, hogy drukkolhassak! :)

2017. november 21., kedd

Világdarabok - 06. téma - Éghajlat

Sziasztok!

A korábbi, földrajzi témájú részben már esett szó a kontinensek elhelyezkedéséről, s arról, miként érinti ez az adott terület éghajlatát. A mostani téma ezt boncolgatja tovább. 
Hogy írásotokban a teljes világotokat mutatjátok be, vagy csak egy bizonyos területet - mondjuk azt, ahol a történeted játszódik -, az rajtatok áll. Tudjátok, csak kreatívan. ;)

06. téma - Éghajlat

Az éghajlatok változatosságának legalapvetőbb oka a bolygó gömbszerű alakja, ami miatt a Napból érkező sugarak nem egyforma beesési szögben érik a felszínét. Ez ismét olyan dolog, amit, ha a te bolygód eltér a mi Földünktől, már egyénileg kell továbbgondolnod, de jó alap hozzá saját élőhelyünk.

Fontos megjegyezni, hogy az éghajlat nem egyenlő az időjárással, bár az utóbbi nagymértékben függ az előbbitől (is.) Az időjárás az idő napszakonkénti változása, míg az éghajlat az egész rendszer, ami a földrajzi elhelyezkedésből adódik.

Az éghajlatot és az időjárást ugyanaz a négy tényező határozza meg:
  • napsütés (ez befolyásolja leginkább)
  • szél
  • csapadék
  • hőmérséklet
Emellett beszélhetünk még éghajlatot alakító tényezőkről is:
  • az Egyenlítőtől való távolság
  • az óceántól való távolság
  • a tengerszint feletti magasság
Azonban még a mindezek által kialakított éghajlat sem egységes. Befolyással lehetnek rá a ciklonok, a közelben futó vízi áramlatok, de akár maga az ember is. A magas hegyek pedig külön szívfoltot és befolyásoló tényezőt jelentenek.

Földünk éghajlati övei:

(Ezek szerencsére annyira sokszínűek, hogy gyakorlatilag bármilyen más bolygót - pl egy napjához közelebbi bolygón felnagyíthatjuk és kiterjeszthetjük a forró éghajlati öv területeit - kigondolhatunk belőle. Csodálatos helyen lakunk! ^^ )
  1. Hideg éghajlati övezet
    • Az állandóan fagyos éghajlat
    • A tundra éghajlata
  2. Mérsékelt éghajlati övezet
    • Tajga éghajlat
    • Száraz kontinentális éghajlat
    • Nedves kontinentális éghajlat
    • Óceáni éghajlat
    • Mérsékelt övezeti monszun éghajlat
    • Mediterrán éghajlat
    • Mérsékelt övezeti sivatagi éghajlat
  3. Forró éghajlati övezet
    • Egyenlítői éghajlat
    • Szavanna/Átmeneti öv
    • Trópusi sivatagi öv
    • Trópusi monszun öv

De mielőtt komplett földrajz órát tartanék nektek, megmutatom a forrásokat. Persze, ezek még elég alapok, de annyinak is szánom, gondolatébresztőnek. Ezek mentén már bárki könnyen tovább kutakodhat, akár komolyabb oldalakon is.

További várható témák (csak hogy tudjatok tervezni, és hogy lássátok, a mostanit még egy tágabb témának szánom ;) ):
  • Évszakok
  • Időjárás

2017. november 18., szombat

Segítő kérdések fantasy világ építéséhez - II./1. rész

A cikksorozat nulladik részében egy kedvcsinálónak szánt tartalomjegyzéket láthattatok, melyről azt ígértem, hamarosan átgondolandó kérdésekkel egészülnek ki az egyes pontjai. Megérkezett a második témakör első, bevezető része, ami egyben segítség lehet azoknak, akik már jelentkeztek a Világdarabok játékra, és azoknak is, akik még csak tervezik. ;) 

(Ez most, főleg, mert csak általános rávezető rész, ilyen rövidke, de később lesznek sokkal konkrétabb és bővebben kifejtett kérdéssorok is.)

A teljes listát itt találjátok.

I. Fizikai és történelmi jellemzők

        1. Általános

Mely földrajzi területeken fog játszódni a történet? Hányféle területet fog lefedni a sztori? Mik a táj, az éghajlat, az állatok, stb. legszembetűnőbb jellegzetességei? Milyen hatással lesznek ezek a jellegzetességek az utazási időre, a kommunikációra, stb.?

Ha vannak nem emberi lakók, lények is, van-e olyan terület, melyet kifejezetten a sajátjuknak tekintenek (pl. a törpék hagyományosan a föld alatt élnek, rendszerint a hegyekben)?



2017. november 15., szerda

Világdarabok 04. - Henna


Az időszámítás kezdete

- Kezdhetjük? – tette fel a kérdést Gemma, a Védelmezők vezetője. Ahogy megmozdult gyémántból kialakított székén, az aranybőrén elhelyezett ékszerek csilingelni kezdtek, és a barlangteremben sokáig visszhangzott a hangjuk.

Scutum, a Lovagok vezetője kihúzta magát a fából faragott, karosszékre emlékeztető ülőalkalmatosságán. Marek, az emberek vezetője félénken bólintott. Gemma nyugtázta a néma beleegyezést, majd intett szolgálójának, egy Floreknak, akinek halványzöld bőrét beragyogták a terem falában elhelyezett drágakövek fénye. A kedves tekintetű lány szinte libegve lépett oda Scutumhoz és Marekhez, majd mindkettejük elé rakott egy-egy pergament tekercset.

- Mi ez? – kérdezte a Lovagok vezetője mély hangján.

- A megállapodásunk – felelte Gemma, majd úgy tett, mint aki eltakarja szánakozó mosolyát. A mozdulat pontosan kiszámított volt és az aranybőrű vezető gondoskodott róla, hogy senki ne mulassza el.

- Hiszen még bele sem kezdtünk a tárgyalásba – mondta döbbenten Marek. Az izzó, folyékony aranyra emlékeztető szempár láttán az emberek képviselőjének kedve támadt a föld alá ásnia magát, de aztán gondolt egy merészet és inkább kihúzta magát. Egy egész faj képviselőjeként van jelen, muszáj egy kis tiszteletet kiharcolnia magának.

- Hogy is hívják őt? – kérdezte Gemma Scutumtól.

- Mareknek hívnak – válaszolta az ember. Bár alig észrevehetően, de Scutum arcán egy halvány mosoly futott át.

Gemma továbbra is a Lovagok vezetőjéhez intézte szavait.

- Nos, Scutum drágám, kérlek, mondd meg ennek a Mareknek, hogy puszta formalitásból van jelen. A tárgyalásba semmiféle beleszólása nincsen. Vegye megtiszteltetésnek, hogy egyáltalán betehette a mocskos emberi lábát az otthonomba, és maradjon csendben.

Scutum Marek szemébe nézett. Nem ismételte el Gemma szavait, de tekintete azt üzente, hogy jobb, ha Marek ezúttal tényleg nyugton marad.

- Lehet, hogy ember, de akkor is igaza van – szólalt meg a Lovag. A bőrén futó vonalak mélykék és sötétlila színben örvénylettek. Marek úgy képzelte, a vezető bőrén át bepillantást nyerhet az univerzum egy kis szeletébe. – Azzal a céllal ülünk most itt, hogy olyan hagyományokat teremtsünk a bolygón élő fajok számára, amik nem veszélyeztetik a békét. Így tehát mind a három faj képviselője kinyilváníthatja a véleményét.

Marek olyan büszke tekintettel nézett Gemmára, mintha az ő szájából hangoztak volna el a szavak. Gemma néhány rövid pillanatig belenézett az ember szemébe, majd bosszankodva legyintett egyet, mint aki egy idegesítő legyet akarna arrébb hessegetni.

- Legyen hát! A tekercsben leírt Védelmező ünnepségek ettől függetlenül változatlanok maradnak, de a Lovagokat és embereket érintő pontokban módosíthatunk. Beszélj hát ember, milyen hagyományok szerint élnél?

- A Régi Időkben…

- Nem számít mi volt a Természet Tisztogatás előtt! – vágott szavába Gemma, és ezúttal Scutum is egyetértően bólintott. – A múlt elpusztult, meghalt, belefulladt a saját hamvaiba. A jelenről beszélj, vagy nem hallgatlak tovább!

Marek igazán igyekezett eltökéltnek és határozottnak tűnni, de az aranybőrű Gemma, ha lehetséges volt, mérgében még gyönyörűbbnek tűnt. Képtelen volt ettől eltekinteni. Nyelt egy nagyot, majd elmondta kéréseit, melyeket korábban gondosan megfogalmazott Üvegváros tanácsa.

- A Krónikák évekről, hónapokról és órákról mesélnek, de most már nem ismerünk mást csak nappalt és éjszakát, hideget és meleget. Nincs más, amihez viszonyítani tudnánk az idő múlását, csak az évszakok. Így hát ragaszkodunk a Tavasz, Nyár, Ősz és Tél Ünnepéhez.

- Az évszakok múlását követjük, mióta világ a világ – mondta Gemma egyre indulatosabban. - Azt hiszitek, a saját kedvetek szerint formálhatjátok Ver, Aestas, Autumnus és Hiems Ünnepét?! Az ősi szellemeket nem sérthetitek meg az ostoba szokásaitokkal!

- Gemma, kérlek! – intette le Scutum erős baritonján. – Ti, Védelmezők és emberek egy bolygón éltek már időtlen idők óta. Nem számít, hogy az emberek nem tudtak a létezésetekről, így is osztozkodtatok a Földön. Nem természetes hát, hogy most hasonlóképpen tartjátok számon az idő múlását és így hasonló ünnepségek alakultak ki az esetetekben? Nem gondolnám, hogy a szellemeitek szomorkodnának amiatt, hogy még többen imádják őket. Hadd róják le tiszteletüket az emberek a maguk módján. Biztosra veszem, hogy a szokásaik nem befolyásolnák a tiéteket. Nem igaz, Marek?

Az emberek képviselője teljesen ledöbbent, hogy a hatalmas Scutum, a Lovagok Vezetője egyenesen hozzá intézett egy kérdést. Ráadásul egészen úgy tűnt, mint aki komolyan érdeklődik a válasz iránt. Marek érezte, hogy eljött az ő pillanata, most kell jól forgatnia a szavakat ahhoz, hogy a két idegen faj megértse őket.

- Azt garantálhatom, hogy a Védelmezőket semmilyen formában nem gátoljuk abban, hogy a maguk módján tisztelegjenek. Mi magunk közt ünneplünk. A Tavasz Ünnepén egy fát ültetünk Üvegváros valamely kijelölt pontján. Ezt a fát arról a személyről nevezzük el, akinek születésének ideje legközelebb esik az ünnephez. Ezzel szimbolizáljuk azt, hogy a természet és az ember szétszakíthatatlan kapcsolatban van egymással.

- Ha! – kiáltott fel hangosan Gemma. Kétségtelen, hogy drámai hatást szeretett volna kelteni és már épp felállt volna székéből, mikor Scutum egyetlen intésére visszanyelte keresetlen szavait és hátradőlt a fehér szőrmével kibélelt gyémánt székén.

- A Nyár Ünnepén felvonulást szervezünk, ahol nap és madár motívumokkal díszített öltözéket hord mindenki és különböző madárénekektől hangos a város. Ilyenkor úgy tűnik, mintha az Üvegvárosba költözött volna a Nap, és arany fényével beragyogná az egészet. – Marek túl későn eszmélt rá, hogy arany szót hanyagolnia kellett volna, mert Gemmánál ez érthető módon kényes témának minősült, de szerencsére a Védelmezők Vezetője nem szólt közbe. – Ősz Ünnepén betakarítjuk a termést. Magvakkal és színes falevelekkel dekoráljuk ki a házakat, a főtéren pedig rendezünk egy hatalmas, össznépi lakomát. A Tél Ünnepén a szeretetet és az összefogást ünnepeljük. Feldíszítjük a város legmagasabb örökzöldjét és ajándékokat viszünk egymásnak. – Marek nem mondta ki hangosan, de az emberek így emlékeztették magukat arra, hogy csak az egymásba vetett bizalmukon alapszik a létezésük ebben az idegen világban.

- Ennyi? Így dicsőítitek a szellemeket? – Ha Gemma szájából a gúny késdöfésként érte volna Mareket, akkor az ember ott helyben, azonnal szörnyet halt volna. – Így tehát bebizonyosodott, hogy csakis a Védelmezők miatt mutatják még meg jóságos arcukat. Haragjukat csakis a ti szokásaitok táplálhatják.

- Az emberek szokásai aligha elegek ahhoz, hogy az évszakok dühét gerjesszék, de ha ilyen biztos vagy abban, hogy néped méltón ünnepel, akkor hát halljuk, miképpen vígad egy Védelmező? – Mareknak fogalma sem volt róla, hogy Scutum miképpen tudta ezt fapofával végig mondani, de a vezető mégis megtette.

- Ver egy csíntalan kisgyermek, aki a csendben ébredező természet szeméből hangos ricsajjal tünteti el a hosszú és hideg álom nyomait. Máglyákat gyújtunk a meghalt növényekből és faágakból, hogy a hamvakból aztán új élet születhessen.

- Micsoda öröm lehet számodra, hogy a csillogó drágakövek nem halnak meg – jegyezte meg mosolyogva Scutum. Gemma csak egy gyilkos pillantással kommentálta a hallottakat.

- Aestas a föld leggyönyörűbb és legbujább nője, aki szereti a ragyogást. Talán megértitek, hogy az én szívemhez ő áll a legközelebb, ezért a tiszteletére én magam szoktam ünnepséget rendezni a drágakövekkel díszített, fényűző termeimben.

- Az összes Védelmező befér a barlangokba? – Marek észre sem vette, hogy a fejében megfogalmazódott kérdést hangosan is feltette, de hát nem volt mit tenni, nem szívhatta vissza meggondolatlan szavait.

- Tárt kapukkal fogadunk mindenkit, aki betérni kíván, de nem mindegyik faj él ezzel a meghívással. A Ferusok jobb szeretnek magányosan, a hegyek közt megbújva ünnepelni a maguk módján. – Marek egészen biztos volt benne, hogy a Ferusok szokásai sok vért és halált követelnek, és ennél több részletre nem is volt kíváncsi. – Autumnus olyan erős és hatalmas férfi, kinek lépésétől annyira megremeg a föld, hogy lehullnak a fákról a levelek. Erre az ünnepségre már a Ferusok is előmerészkednek, ilyenkor ugyanis mindenki ijesztő mintákat fest az arcukra, ezzel jelképezve, hogy a természet nem ismer félelmet. – Gemma végig egyenesen Scutum szemébe nézve szónokolt. – Hiems nem más, mint egy ősz hajú, botra támaszkodó öregúr. Az eltelt idő bölcsességét és az elkerülhetetlen elmúlást szimbolizálja. Csendben, békében emlékezünk meg róla. Ezt követően a természet némán tér nyugovóra.

A két hatalmas vezető néhány pillanatig még szótlanul tűrte egymás tekintetét, így végül Marek szólalt meg.

- Láthatod, hogy a hagyományaink nem befolyásolják egymást. Nem szükséges, hogy bármelyikünk is változtasson, mert ezek nem veszélyeztetik a fennálló békét.

- Vésd eszedbe ember, ha bárkinek is módosítania kell, az te leszel! - Marek ezt úgy értelmezte, hogy az aranybőrű vezető áldását adta. – Más hagyományaiba könnyen beleszólsz, de mikor a tiéden a sor, néma vagy, mint Hiems. Ne feledd, hogy a megállapodásunkban három faj szokásait említjük meg!

- Én soha nem feledek semmit – felelte rezignáltan Scutum. Marek biztosra vette, hogy igazat beszél. – Mi mások vagyunk, mint ti. Védelmezőként és emberként nem ismertek mást, csak ezt a bolygót. Mi az Istenek küldöttjeiként érkeztünk a Földre, így a Korai Időket csak a Régi Krónikák lapjairól ismerhetjük. Mi, Lovagok az univerzum őrzői vagyunk. Mielőtt ide küldtek volna minket, a csillagok közt éltünk. A múltunk iránti tiszteletből választunk magunknak olyan neveket, amelyek a csillagokhoz köthetőek. Számunkra az univerzumban nem létezett az a fogalom, hogy „idő”. Létezésünket három részre osztjuk: születés, élet és halál. – Gemma és Marek olyan feszült figyelemmel hallgatták Scutum elbeszélést, mintha a létezés miértjéről rántaná le a leplet. - Egy új élet születésekor a csecsemőt ajándékokkal és jókívánságokkal halmozzuk el. Mindent megteszünk azért, hogy az ártatlan gyermek életútja akadálymentesen megkezdődhessen. Az élet múlását csak az események alapján határozzuk meg. Az Égi Krónikáink csaták, harcok és uralkodások emlékét őrzik, ám egyiket sem ünnepeljük úgy, ahogy ti az évszakokat. Tiszteletünket az elődeink tettei iránt úgy mutatjuk ki, hogy gyermekeinknek átadjuk az ő történeteiket, így biztosítva, hogy azok soha ne merüljenek feledésbe. A halál számunkra egy dicső utazás kezdetét jelenti, hiszen csakis így emelkedhet fel valaki az Istenek közé. Életünket más fajok védelmének szenteljük, így biztosítva azt, hogy halálunk után a teremtőink közt ülve figyelhessük utódaink dicsőségét. Így tehát mi, a Lovagok a halált ünnepeljük meg igazán. Feldíszítjük az elhunyt utolsó fekhelyét, ódákat zengünk tetteiről és hálát adunk, amiért életével beragyogta a miénket. – Scutum szavait néma csend követte. Úgy tűnt még Gemma torkán is megakadtak a szavak. A Lovagok vezetője halvány mosollyal az arcán szólalt meg ismét. – Biztosíthatom a Védelmezőket és az embereket is, hogy hagyományaink nem zavarják meg a tiéteket.

- Valóban – találta meg hangját Gemma.

- Megegyeztünk tehát? – kérdezte Marek reménykedve. – Egyetértünk abban, hogy a fajok közti békét nem veszélyeztetik a szokásaink?

- Egyetértünk – válaszolta Scutum.

- Ez esetben elkészítettem az új tekercseket, amely tartalmazni fogja az elhangzottakat. A Hírnökkel majd elküldetem nektek ezeket. Természetesen csak akkor, ha nem jelent ez gondot neked, Scutum drágám. – Gemma hízelgő stílusa olyan hirtelen bukkant elő ismét, mintha mindig is ott lett volna. Dühös tekintete újra megszelídült, és Marek nyugtázta, hogy az aranybőrű szépség szemében ő megint nem létezik.

Miután mindenki beleegyezett Gemma javaslatában, Marek néhány robosztus termetű Metallum kíséretében elhagyta Mélységet. Szívében nem volt mást érzelem csak hála, amiért élve hagyhatta el a Védelmezők központját.

Scutum a Pegazusok húzta szekérről nézett vissza Gemma gyorsan távolodó alakjára. Kulcsfontosságúnak tartotta, hogy a Természet Tisztogatását követő korai időszakban biztos alapokat fektessenek le a fajok számára, és most kifejezetten elégedett volt a tárgyalás végkimenetelével. Bebizonyosodott, hogy lehet valaki ember, Védelmező vagy éppen Lovag, imádkozhatnak az évszakokhoz, az élethez vagy akár a halálhoz, valójában az összes szokás a múlt és az elődök tiszteletére épül.

Scutum jól tudta, hogy aki képes tiszteletet érezni, ő képes hinni is másokban.

Aki hisz, ő képes szeretni.

Aki szeret, ő képes élni.