Lapok:

2018. április 11., szerda

Világdarabok 06. - Henna

Éghajlat

- Francba az egésszel, én felmondok!

Aina csak a szemét forgatta az újabb dühkitörés hallatán. Amikor Északváros tanácsnoka azt a büntetést szabta ki számára, hogy negyvennyolc órás őrséget kell vállalnia a legfelső határon az Üveg-folyó mentén, akkor azt hitte az éjszakai fagy lesz a legnagyobb ellensége. Ám néhány óra leforgása alatt nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a kitüntetett posztot Andrej nyerte el, a középkorú, termetes, mogorva őr, aki több órás kiselőadásokat tartott arról, hogy milyen borzalmas vidék is ez.

Hiába takarta vastag sál arcuk nagy részét, Andrej zsörtölődése tökéletesen érthető és hallható volt – Aina legnagyobb bánatára. Az első órában még megvolt a remény a normális kommunikációra, ám azt hamar eltiporta Andrej a hatalmas, meleg prémmel kibélelt bakancsával.

Most, a tizenkettedik óra végén Aina mozdulatlanul ált az őrtorony egyik keskeny lőrése előtt, és meredten bámulta az előtte elterülő vakító fehérséget. Szerette volna kizárni a morgolódást, de nem sok minden vonhatta el a figyelmét – ijesztően mozdulatlan volt odakint minden. „Persze addig jó, amíg nincs mozgolódás” – gondolta Aina és szinte szégyellte magát, amiért majdnem imádkozni kezdett egy nem várt, izgalmas eseményért.

- No, mi van te leány, talán odafagytál?

Aina egy pillanatra lehunyta szemét és mély levegőt vett: összeszedte minden megmaradt türelmét ahhoz, hogy higgadtan válaszolhasson.

- Őrködöm. Tudja, ez a munkánk.

- Hah! Aztán mit gondolsz, mi a fészkes nyavalya jönne pont abból az irányból? – Andrej nehézkes, döcögős léptekkel odamasírozott hozzá és kimutatott a nyíláson. - Innen ugyan nem látszik, de alig néhány kilométer múlva arra már csak Mirovia, a Nagy Óceán van. Nincsen itt más csak jég és hó. Pont ezt mondom, hát nem? Üvegvárosban kényelmesen sétálgathatnak az emberek a fák között, minket meg ide küldtek, hogy szép csendben halálra fagyjunk. Őrség, egy fenét! Túl sokan voltunk már abban a nyomorult városban, muszáj volt valamit kitalálniuk ahhoz, hogy néhányunkat kipaterolhassák onnan! Undorító csürhe…

És így tovább, és így tovább. Aina amennyire csak tudta, kizárta Andrej hangját, ám eddig elmondott szavai is elegek voltak ahhoz, hogy képzeletét messze repítsék erről a vidékről.

Szó, ami szó, abban kétségtelenül igaza volt Andrejnek, hogy itt fent északon nincsen más csak jég és hó. Vakító fehérség és ingerült emberek. Nem a legbarátságosabb környezet egy maga fajta, fiatal lánynak, de ahogy mindenki másnak, aki erre tévedt, neki is meg volt rá a jó oka, hogy elmeneküljön Üvegváros sűrű utcáiról.

A hosszú őrségben azonban nem volt nehéz visszagondolni a szép időkre: a napsütés meleg simogatására, a kedves szellő játékos táncára, vagy az egyenletesen csörgedező patakok játszotta dallamra. Üvegvárosban tél idején láttak ugyan havat, érezték a csípős hideget, de ez meg sem közelítette az északi határon élők mindennapjait.

Ha tehette volna, akkor nyugatra ment volna, a Nagy Erdőbe, esetleg Nyugatvárosba, hogy az ottani tanács őrségébe tartozhasson. Ők is pár kilométerre voltak a Nagy Óceán partjától, de az ő napjaikat legfeljebb egy-egy esőfelhő vagy nagyobb széllökés ronthatta el.

Ott szabadnapjain sétálhatott volna a sűrű, élettel teli erdőkben, esetleg elmehetett volna fürdeni a közeli folyóba. Ha romantikusabb lélek lenne, akkor talán még az is eszébe jutott volna, hogy Nyugatvárosban minden reggel a csicsergő madarak énekére kelhetett volna fel.

Aina azonban két lábbal állt a földön; azt vallotta, az álmodozás csak felesleges időhúzás. A tettek embere volt, ám nem mindig a jóké. Üvegvárosban egy árva lánynak könnyű a rossz út csábítására hallgatnia – legalább annyira, mint egy helyes szélhámos kedves szavainak bedőlnie.

Hirtelen lehúzta vastag sálját az arcáról. Szüksége volt egy kis friss levegőre, hogy elűzze az emlékeket. Nem számított, hogy a hideg égette a tüdejét, pillanatok alatt kiszárította arcát és ajkát – mindez segített neki visszatérnie a valóságba, ide, Északvárosba. Bármennyire is kellemes gondolat, hogy Nyugatváros zöldellő vidékén kóboroljon, soha nem mehet oda, és ezt is annak a kötélrevaló gazfickónak köszönheti, senki másnak.

Bár nem szívesen hallgatta Andrej indulatos monológját, most mégis biztonságosabb megoldásnak tűnt, mint az, hogy a saját gondolataiba vesszen, így kényszerítette magát, hogy az őrre figyeljen. Andrej időközben visszatért a torony egyik végében elhelyezett padra, és kesztyűbe bújtatott lapátkezeit dörzsölte össze szorgosan, mintha tüzet akarna csiholni.

- Én bizony megmondom neked leány, engem keletre szántak az égiek, nem ebbe a fagyott pokolba!

- Miért pont keletre? – Andrej meglepetten kapta fel tekintetét Ainára. A váratlan érdeklődéstől megbokrosodva még intenzívebb mutogatással kísérte további szavait.

- Jártál már Keletvárosban? Közelebb van Sarkcsillaghoz, mint maga Üvegváros, bizony ám! – Andrej úgy mondta ezt, hogy kétség nem fért hozzá: minél közelebb lakik valaki a Csillag Lovasokhoz, annál szerencsésebb. – Hegyláncok védik egyik oldalról, a Nagy Óceán pedig a másikról. Nincs azaz őrült Védelmező, vagy ember, aki ott akarna támadni! Ott aztán nyugodtan hátradőlhetnék! Lenne egy kis faházam a hegy lábánál, ahonnan, ha körbenézek, nem látok mást csak legelőket, meg fenyőerdőket! Akkor aztán még az örökös esőzés sem érdekelne!

- Tudja, hogy ott is szokott havazni, ugye? – Andrej bosszús pillantást vetett Ainára, amiért bemocskolta az idilli képet, de a lány gyorsan visszahúzta arca elé a sálat, hogy elrejtse mosolyát.

- Nem baj az nekem, ha néha-néha látok havat, csak ne kéne azt bámulnom az év minden napján!

- Akkor miért nem megy délre? A hegyekben ugyan ott is látni havat, de ha azokon átjut és a déli határ felé megy, egészen addig, amíg meg nem látja az első útjába eső homokos partot, akkor már egy percig sem kellene aggódnia a hideg miatt.

- Hallod te, hogy miket mondasz őrült némber? Innen ugyan elvágyódom, de a világról azért még nem! Egyik Isten kérésére sem sétálnék át a Ferusok hegyein csak azért, hogy homokot meg vizet lássak! Nem élnék még addig sem, amíg az átfagyott csontjaim kiolvadnának abban a hőségben.

- Maga tudja – vonta meg vállát Aina, de az elmúlt órák panaszáradata után nem bírta megállni, hogy annyit még oda ne szúrjon: - Pedig ott találhatna magához illő párt is. - Andrej ostobaságáról adott tanúbizonyságot értetlen tekintete. – Tudja, kedves Andrej, ott élnek a szirének.

Aina hangosan felnevetett, miközben Andrej az eddigi legcifrább káromkodásaival tarkítva fejezte ki hozzáállását a halfarkú hölgyemények iránt.

Pár óra kellett hozzá, hogy a kedélyek lecsillapodjanak, és Aina ismét a hidegben, a szűk lőrésen át szótlanul bámulja a tájat. Lehet, hogy álmaiban elutazhatott a szeles nyugatra, az esős keletre vagy akár a napsütéses délre, felébredve mindig ugyanott találja magát: a mozdulatlanná fagyott északon.

2018. március 11., vasárnap

Bepillantás a zhun nép szokásaiba

Sziasztok!
Ma egy kivételes bejegyzést hoztam, ami betekintést enged a zhunok szokásvilágába. 

Akik már találkoztak korábbi háromszázas írásaimmal, vagy a világépítős darabkámmal, már ismerhetik a zhun népet. Korábban már mondtam, hogy az itt megosztott részletek és szereplők koránt sem biztos, hogy benne lesznek a végleges történetben, itt csupán játszom a világommal. 

Egy korábbi háromszázas írásban már előkerült Moizana Hang neve, ez a mostani bejegyzés is róla szól. Eddigre már megérkezett korábban ismeretlen férjéhez, megtartották az idegen férfi otthonában, az ő szokásaik szerint az esküvőt, s a tavasz beköszöntével készülnek, hogy visszautazzanak Zhungguoba, s a lány hazájában is megesküdjenek. (Annyit elárulok, hogy a kettő közti eseményeket egy kedves barátonémmal folyamatosan kijátszottuk/kijátsszuk fórumos szerepjátékban. :) )

Alapszitucáió, ami szintén a játékból ered: A férfi dolgozószobájában vannak, Moizana férje ölében ücsörög, úgy beszélgetnek - valójában egy bocsánatkérés után, mert az asszonyka rossz fát tett a tűzre. Az eredeti játékhoz képest csak minimális módosításokat tettem a nektek hozott szövegbe, hogy könnyebben érthető legyen magában is.

Kíváncsi leszek, mit mondtok rá? ^^ 

Zhun esküvői szokások

- Mondd csak Moizana, milyen egy zhun esküvő? 

Moizana egészen felélénkül a kérdésre, s megszokott csipogásba kezd:

- Ó, az hatalmasan nagyon szépséges dolog! Lesz ott egész teljes rokonság, minden öreg szülőm, meg apám és anyám és apám összes gyerekje, mert van nekem ám tizennyolc kicsit vagy nagyon testvérem. Lesz a kezdése egészen hajnalkor, még miénk házban. Utána... nem tudom, nem volt még, hogy férj lakik nem Zhungguoban, nem tudom, lesz hol vége, de majd okos atyám és okos férjem kitalál dologot. - legyint a lány, ezzel egyelőre elintézve ezt a kérdést. - Jön majd... nem tudom, jön maga családja is? - pillant a férfira, de bármit mond is, úgy folytatja, ahogy egy hagyományos esküvő zajlana. - Ha lenne maga zhun, jön maga apája és anyája is, maga lesz egyszerű, gyerek-ruhában, nem mérete lesz gyerek, csak díszei, meg leszek én is. Van ott sok hosszú szertartás, hogy maga apája kér el enyém apámtól engemet magának, és maga kell majd neki megígér, enyém apámnak sok dologot: megígér neki, hogy mindig nagyon vigyáz majd engem, meg megígér, hogy nevel belőlem nagyon hatalmasan jó asszonyt, megígér, hogy nem engedi sose, legyek én rossz, megígér, hogy nem lesz magának több első feleség, amíg én nem vagyok halott egészen, megígér, hogy majd maga összes ágyasa leborul előttem és fogad nekem engedelmezést, megígér, hogy maga gondoskodik rám nagyon, leszek sose éhes, sose szomjas, sose ruházatlanul maga házában, és megígér még maga valami dologot, ami nekem még titok, mert ezt csinálja csak apa és új fiú. És lesz, hogy enyém apám fogad magát fiújául, és maga apája és anyája... lenne, hogy fogad engem úgy, hogy lány, és én is csinálok ígérést, de én már csináltam, csak egyszerűbbet, mikor itten miénk esküvőnkön maga anyája köszönt el. És mond ránk dologokat zhun pap is, hogy zhun isten is lássa, hogy mi leszünk férj és feleség, mert most ő itt nem lát. Lesz nekünk kettő füstölő rúd, amiket maga már látott sokat enyém lakószobámban, és ott majd rakjuk azokat egy tartóba, ami mutatja, hogy miénk belső illat majd lesz már utána egy közös belső illat, amiben marad meg kettő külön is, és lesz együtt új is. És egészen addig nem szabad maga hozzám nyúl, meg én se magához ér. És akkor megyünk mi egyszerű ruhában ketten kicsike szobába, és öltöz... öltöztetjük egymást felnőtt ruhába, férj-feleség ruhába. Lesz nekem sárkány ruhámon, hogy én leszek maga házának sárkánya, aki védi meg mindentől! Maga már ismer, én vettem fel ruhát, mikor volt itt maga apája és anyája. Igaz, még volt nem esküvő, de én voltam már itt, én... - itt kicsit megszeppenve mosolyodik el és hajtja lejjebb a fejét - Én akartam, hogy én mutatom, hogy itt most már vagyunk mi itthon, és vagyok én is itthon, mert én gondoltam, hogy lakok itt, az kicsit mintha már lennék feleség, mert én már nem vagyok otthon. Ért, ugye? Na és akkor mi megyünk vissza új ruhában, hmm... van magának egyszerű ruha, ugye? Én voltam itt zhun ruhában esküvőn, én akarom, szabadjon magának is, ha akar legyen barbár ruhában zhun esküvőn. Lesz két ruha, lesz átöltözködés, de lesz az magának barbár ruha, jó? - egészen beleélte magát, tekintete csillog, ahogy rákérdez, férjének is jó-e, amit ő itt kifundált. - Majd én megkedveskedem apámat, hogy megenged ezt, maga csak hoz egyszerű és díszes barbár ruhát. Lesz majd egész udvar hatalmasan szép, sok-sok fény, meg papírlámpás, sok asztal, sok finom étel, sok ital, és lesz táncozós lányok. Ők szolga lányok, ők tudnak csinálni táncozást férfiknak, hogy legyen jó kedvük. Én majd viszek magának sok-sok ételt, hogy maga lát, van magának mennyire szorgalmatos, szép feleségje. Van nekünk is borzasztó sok rokon, kell csinálni családok fejével magának ivást. Mikor már majdnem van éjszaka közepe, lesz előtte kettő óra csönd. Nincs zene, nincs nagy ének, mindenki pihen kicsikét. Akkor szabad maga választ lányt miénk rabszolgákból, majd apa megmond, kit szabad. Van ez azért, mert új kicsi asszony még nem ügyes, és hogy legyen este szép férjnek, és legyen ő később türelemes. - itt játékosan felemeli a mutatóujját és megfenyegeti férjét: - De nem ám maga csinál butát és nem választ lányt! Fog engem kinevetni minden rabszolgám és veszítek előttük arcot, hogy van nekem hitvány, puha férjem, hogy nem bír egy este kettő asszonyt! Én leszek enyém családdal, köszön el tőlük. - itt kicsit lehalkítja addig lelkesen csicsergő hangját. - De maga nem meglepőd és nem csinál utána nagy szemeket jó? Én fogok egészen biztosan csinálni sírást, mert én megyek nem csak kicsit messze, hanem megint nagyon sokáig messze, ide vissza, és leszek nagyon-nagyon szomorú. És pihenés után jön megint mindenki udvarra, ruha-tetők alá, és lesz, hogy én énekelek magának nagyon szépet, és utána lesz tovább megint mulatozás. És mi szabad majd megszökünk kertben, és lenne, hogy mi megyünk haza maga otthonába, de én nem tudom, megyünk majd hova, de majd ezt lehet, apám már tud, vagy ha van magának ott kereskedős háza, mi megyünk oda. Ott lenne, hogy maga csinál belőlem először asszonyt, de én már itt lettem asszony, nem baj. És lesznek következő nap első sugárzásai, hogy találnak minket új otthonban. Lesz ez nagyon szép, és tud maga miért? Mert én már tudom, ki lesz nekem újra férjem, és leszek fantasztikusan boldog, és én már fogom magát ismerni, maga nem lesz idegen, és tudok én lenni egész esküvőkor olyan, hogy én figyeljem, enyém férj mitől lesz boldog. - lelkes hangon fejezi be a hosszú magyarázatot, majd kinyúl és belesimít férje hajába.




2018. március 2., péntek

Világdarabok - 07. téma - Domborzat - 18/március

Csiripp!

Ez itt a márciusi téma. A januári és a februári… nos, ők síelni mentek, és annyira megszerették az Alpokat, hogy ott is maradtak. Kérlek, nézzétek el nekik. :D

07. téma - Domborzat 

Ezúttal azzal kezdem, hogy fejben már felírom: ha egyszer véglegesítem a világépítést, a domborzatot vegyem előrébb a sorban. Az éghajlatnál mindenképp előrébb, hiszen arra is befolyással lehet, módosíthatja az adott területen egyébként jellemző klímát, ahogy arra az előző témában már utaltam is.

Nézzünk egy definíciót:

„A domborzat vagy (föld)felszín (relief) természetföldrajzi fogalom, egy bolygó szilárd kérgének (litoszféra) és vízburkának (hidroszféra) felülete.” - /Wikipédia/

Természetesen, ha valaki nagyon lelkes – és sok ideje van –, elkezdhet olyasmiken gondolkodni, hogy a földtörténeti korokban miként is alakult ki mai (a világa jelenidejében lévő) formája a földfelszínnek, de a téma szempontjából ezt meghagyom az elvetemülteknek. :D Itt most csak a jelenről fogok írni.

Az „itt és most”-ról, vagyis ha te mondjuk a bolygódnak csupán egy földrészét, vagy épp egyetlen országát szeretnéd használni, nem muszáj okvetlen a földgolyó túloldalán fekvő kontinenst is aprólékosan kitalálni. Amit viszont érdemesnek gondolok: legalább a szomszédos országokat, illetve azokat a területeket, amikkel kapcsolatot tervezel. Mert mondjuk a fő helyszínül szolgáló országban nem terem meg egy bizonyos növény, ami a napos síkságokat szereti, de egy másik országban igen, így onnan hozathatnak be a lakosok.

Tervezéskor ezekkel a domborzati elemekkel számolhatsz – melyek kiterjedtségük függvényében megjelenhetnek akár egy kisebb méretarányú, mondjuk a kontinenst ábrázoló térképen, viszont lehet köztük, ami csak egy közelebbin fog látszani:

Síkságok, dombok, hegyek, völgyek, medencék, tavak, folyók és persze a tengerek, óceánok. Valamint a szigetek, félszigetek.

A domborzat hatással van a:
  • biotikus – pl. állatok elterjedtsége, mezőgazdaság befolyásolása 
  • és az abiotikus környezetre – klíma, időjárás 
Mindezek mellett, egyelőre színesítésként és a gondolatok elindításáért még néhány területet megemlítek, melyeket szintén befolyásol a domborzat. Ezek később részletesebben, önálló témaként is előkerülnek majd
  • Hadviselés, katonai szempontok – a katonák terepi tevékenységét alapvetően meghatározza a domborzat, főként a menetek, manőverek, megfigyelés és rejtőzés szempontjából. (Gondoljunk csak bele, a Thermopülai csata kimenetelében mekkora szerepet játszott, hogy a görög és óperzsa seregek ütközetére egy szorosban került sor?)
  • Kereskedelem, közlekedés, szállítás – Meglehet, a légvonalban közelebb eső városba egy magas hegyen át vezet az út, míg egy távolabbiba könnyebb terepen, kevesebb veszéllyel és kényelmetlenséggel megküzdve is eljuthatnak a kalmárok. Utazhatnak, szállíthatnak ugyanolyan járművel, állattal? Vajon melyik városban lesz egyszerűbb beszerezni a forráshelyről származó termékeket? És hol kerülnek többe? 
  • Építészet – Képzeld el, miben különbözhetnek azok az építészeti megoldások, szükséges alapanyagok, melyeket egy Grand Canyon jellegű vidéken kell alkalmazni, azoktól, amikkel egy síksági városka házait húzzák fel? Vajon egy dimbes-dombos falucska épületei megállnák a helyüket Velencében? 
  • És még ki tudja, mennyi minden… (Ha van még ötleted, egészítsd ki nyugodtan a listát!) 

Ehhez a témához kapcsolódóan figyelmetekbe ajánlom az újonnan elkezdett fordítást, amit „Hiteles térképek készítése” címmel találtok. (1. rész - Hegyek)

Jó munkát a játék résztvevőinek és jó olvasgatást a csöndes leskelődőknek! :)

Források:

2018. február 21., szerda

2018. február 8., csütörtök

Fordítás - Hiteles térképek készítése - X./I. rész

Sziasztok!
Ezúttal egy új témával kapcsolatban hoztam nektek fordítást. Természetesen a segítő kérdések sem merülnek feledésbe, ám ezt most konkrét segítségnek szánom az elkövetkező Világdarabok témához, amiről néhány napon belül többet is elárulok. ;) 
Remélem, kedvet kaptatok a rajzoláshoz! 

Hiteles térképek készítése

Egy fantasy világhoz a térkép elkészítésénél sok részletre kell figyelni - de a legtöbbjük szórakoztató!Művészi stílust, betűtípusokat és jelképeket kell kiválasztani. De néhány térképészeti fogás túlmutat az esztétikán. Ha egy földszerű világ jókora kontinensét szeretnéd megalkotni, szem előtt kell tartanod a geológiai szabályokat.

I. Hegyek

A hegyek jelentik a világod csontvázát. Hacsak nem tudod már most a földrészed vagy szigeted alakját, vázold fel a hegyeket még a tengerpartok előtt. A hegyek egymásnak vetik hátukat, így láncolatokat, vonulatokat és gerinceket alkotnak. Az alakjukat a keletkezésük határozza meg: 
  • A legtöbb hegység élettől duzzadó kontinentális lemezek gyermeke, botrányos ütközések szülöttei olyan földtömegek kapcsolatából, akik túlságosan is vonzódtak egymáshoz Ahol a lemezek összeütköztek, a felszíni gyűrődések felemelkedtek. Még akkor is, ha az egyik lemez a másik alá csúszott, a súrlódás és a nyomás felfelé törte a hegyeket.
  • Vulkáni hegyek a felső lemez széle mentén keletkezhetnek azok hosszú, lassú ütközése során. A vulkánok az alsó lemez újrahasznosított maradványaiból keletkeztek.
  • Az izzó lemezek, miközben átvándorolnak a bolygó mélyén lévő köpenyperemek felett, szintén vulkán-hólyagokat hozhatnak létre. Ezek végül is a hegyek láncolatát alkotják (követik), ahogy a lemez lassan áthalad a csatlakozási ponton.
  • A bolygók és az aszteroidák közti ütközések alkotják a hegyek körkörös gyűrűit. Néha egy becsapódás krátere dicsekedhet egy második körrel vagy egy magányos csúccsal a kráter közepén. Ha a kráter elég nagy és a világ hasonlít a Földre, ez tóvá vagy tengerré is válhat.
Mind a négy módszer láncot, gerincet, hosszú fennsíkot vagy gyűrűt alkot. (Ez a google mondata, és értelmesebb, mint amit én fenn alkottam.) A magányos hegyek ritkák és szinte mindig vulkáni eredetűek. Hegyvidéki területek, kopott fennsíkok, terméketlen vidékek és más durva, de nem hegyvidéki terepek tipikusan az ősi, “halott” hegyek erodált maradványai.

A saját térképeden:

Helyezd a hegyeidet sorokba vagy hosszú foltokba. Ha már megrajzoltad a tengerpartokat, terjeszd ki a hegyláncokat a partokon túlra, alkosd meg a félszigeteket és a szigetek láncait. A szárazföldön a nyúlványaiknál láthatónak kell lennie: néhány itt-ott szétszórt dombnak a hegylánc széleinél. Nagyon jó ötlet a magányos dombok néhány sora (öreg, lekopott hegysorok). Az alkalmi magányos hegy is rendben van; valószínűleg egy vulkán vagy központi csúcs egy kráter alkotta hegy-gyűrűben.

Ha élethű tereprajz a célod, emlékezz, hogy kontinentális nagyságokban a hegyláncok hosszú, egymásba olvadó hegygerinceknek tűnnek. A legtöbb magában álló hegység csak akkor figyelhető meg, ha a térképet egy kis európai ország vagy egy amerikai állam méretarányához közelítik.



2018. február 5., hétfő

Világdarabok 01. - Moro

Az istenek bolygója

- Apa! – állt meg Lillahnn az apja előtt, és kezében egy hatalmas, vaskos, meggyötört könyvet tartott. Fedőlapjának sarkai már megtöredeztek, néhány lap kifelé kandikált a helyéről, egyesek pedig visszafelé gyűrődtek. Megsárgult, néhol moly rágta lapjai csak arra vártak, hogy az öreg Mortimer ismét a keze közé vegye, hogy felolvasson belőlük lányainak.

Wyrell épp letelepedett a különböző fűfélékkel megtömött ágyra és az ölébe ültette izgő-mozgó húgát. Kedvesen megsimogatta vörös, göndör fürtjeit.

- Ne fészkelődj annyit, a végén megint összedől alattunk az ágy, mint legutóbb – szólt rá testvérére, aki az ágyon dülöngélve nógatta az apjukat, hogy olvasson nekik. Nem törődött nővérének figyelmeztető szavaival, sem az ágy keserves nyekergésével.

Az ócska, faluvégi kunyhó omladozófélben volt, de épp megfelelt a számukra, hiszen kellőképpen meg tudták magukat húzni az új faluban. Shrin lakosai sokkal furcsábbak voltak, mint ahogy azt eddig tapasztalták. Még a közelükbe se mertek menni, aminek Wyrell és Mortimer szinte már örült. Ám Lillahnn annál kevésbé. Minden igyekezetével azon volt, hogy meglógjon a négy fal közül, és körülnézhessen új lakóhelyén. Még nem volt kellően rafinált ahhoz, hogy nővére anyáskodó tekintete elől el tudjon menekülni.

Az öreg Mortimer felsóhajtott. Már nagyon unta, hogy minden éjszaka ebből a régi könyvből kell felolvasnia a lányainak, de ez volt az egyetlen megmaradt vagyonuk, miután maguk mögött hagyták Vyne kontinensét. Mély sóhajtás kíséretében közelebb húzta az ágyhoz a hintaszékét, pipáját a kis asztalra tette, és elvette kislánya kezéből a Vándorok Írásait.

- De csakis egyetlen egy történetet olvasok el – vetett szigorú pillantást a lányaira. Wyrell megvonta a vállát, mivel már olyan sokszor hallgatta meg a történeteket, hogy teljesen unalmassá vált számára. Hihetetlenkedve tekintett húgára, aki olyan őszinte csodálattal és izgalommal hallgatta végig a könyvben rejlő írásokat. Pedig hatszor legalább elolvasta az apjuk nekik, elejétől a végéig. Lillahnn szomorúan felsóhajtott, de bólintott. Már tanítgatta az apja olvasni, de még nem ment neki olyan jól, hogy egyedül olvashasson. Ismerte az ábécét, de a betűk olyan nehezen akartak a szeme előtt szavakká alakulni. Wyrell titkon remélte, hogy testvére hamarosan teljesen önállóan fog tudni olvasni, mert akkor végre nem kéne minden nap újra és újra meghallgatni egy fejezetet a könyvből. Bár ő is nagyon szerette ezeket az elbeszéléseket, mégis kezdett az egész az agyára menni. Csodálta az apját, aki zokszó nélkül, rendíthetetlenül, csodálatos elbeszéléssel adta elő az olvasottakat. Úgy sejtette, bár igyekszik palástolni, Mortimer is rajongott a könyvért.

- Olvasd az első fejezetet! – nyekergette továbbra is lelkesen Lillahnn az ágyat, és széles vigyorral, tágra nyílt, ragyogó szemekkel meredt várakozóan az apjára.

A középkorú férfi öklével megütögette kissé a mellkasát, miközben krákogva megköszörülte a torkát. Nagy lélegzetet vett, és kellemesen mély, erős hangján megszólalt.

- Vándorok Írásai. Első fejezet. Az istenek bolygója – pillantott fel a sorok közül és mosolyogva rákacsintott lányaira. Wyrell megforgatta a szemét, de szája sarkán leplezetlenül ott bujkált a mosoly, Lillahnn pedig göndör kacajjal nevetett fel.

- Kedves Olvasó! Eme írás első fejezetén legelteti becses szemét. Köszönöm, hogy megtisztel a bizalmával, és remélem, drága Olvasó, már egy távoli századból olvassa eme könyvet. Ha így van, hálával tartozom, mivel rólam is megemlékezik, és ez által holtamban mégis halhatatlanná válhatok. Az első fejezet Zhion születésének legelső pillanatairól szól, választ adva számos felmerülő kérdésre. Jöjjön hát velem, egy fantasztikus utazásra, és ismerje meg Zhion misztikus és csodálatos birodalmát!

A nagy fekete ürességben, ahol a fény darabokra törik, egy különös lény született meg, a sötétség és a szilánkos fény gyermekeként. Ő volt a Világlélek. Kezdetben halmozódó fénypontokból álló teste lebegett a semmiben, öntudatlan alvó identitásként. Ám egyszer csak gondolatok jelentek meg benne. Azon kezdett tanakodni, hogy ki ő és miért létezik. Ahogy egyre jobban öntudatra ébredt ez a Világlélek, arra gondolt, mennyire magányos. Egyedül lebegett a semmiben, és vágyott valakire, aki mellette van.

Telt az idő, miközben a Világlélek egyre jobban megtapasztalta a szomorúság kegyetlen érzését.

Teste egyre jobban alakot öltött, majd lassan szeméből könny záporzott a semmibe. A könnycseppek megtöltötték az ürességet, és szétszóródtak a végtelenségben. Ezeket még ma is látjuk, ha az égboltot pásztázzuk egy felhőtlen éjszaka. A keserű könnycseppekből ugyanis, megszülettek a csillagok.

De egy könnycsepp még sokáig ott maradt az arcán, nem mert lehullani.

Újabb hosszú idő telt el, és bár a Világlélek örült, hogy körülötte sziporkázó fények csillognak, mérhetetlen magányát nem enyhítették. Ám egy nap különös lélek jött elé. Esetlen, torz ködből állt a teste, míg a Világlélek csillagteste ragyogott. Megosztották egymással a magányukat. Boldogok lettek, hogy már nincsenek egyedül. Találkozásuk újabb érzéseket váltott ki belőlük. Egymásba szerettek.

- Ez a szerelem, mindig mindenhol ott van! – sóhajtott fel Ahnn.

- Hát hihetetlen, nem is gondoltam volna – csóválta ironikusan a fejét Wyrell. Apjuk azonban rendületlenül folytatta az olvasást.

Egyesülésükből megszülettek a bolygók, melyek szintén szétszóródtak úgy, ahogy egykoron a könnyből született csillagok. Az egyik közel eső bolygó felszíne üres és lélektelen volt. Aztán egy napon a Világlélek szeméből lecsordult az utolsó könnycsepp is, és belezuhant a bolygóba. Áttetsző testet kapott odabent, és az égből kezdte figyelni, hogyan születik meg az üres bolygó lángoló alakja.

A Világlélek látta, mennyire megszerette születendő; lángoló földet a testet öltött könnycsepp, így különleges erővel ajándékozta meg. Ő lett a víz istennője. A különös bolygóból idővel új élet virágzott ki. Erős, lángoló testű földisten éledt fel, akit az égben lakó víz istennő nagyon megszeretett.

Egy nap a víz istennője alászállt a lecsillapodott felszínre. Érkezésére a földisten is alakot öltött magára. Ahogy megpillantották egymást, szenvedélyes románc alakult ki köztük. Amikor testük egymáshoz ért, létrejöttek a tengerek és az óceánok. Így a föld lázas testét a vízistennő szerelmes ölelése hűtötte. Megszülettek az első fizikai létformák is.

Ám egy napon a földisten beleszeretett a viharos, erőszakos szél istennőbe. A víz istennőjének szíve keserűséggel telt meg, nem értette mit szerethetett a szélben a föld. Felszította a tüzet, végigkarmolta a föld testét, felkorbácsolta a vizeket. A földisten és a szél istennőjének románcából hatalmas sivatag született meg, ami az örökké hullámzó homok birodalmává vált. A víz istennő szomorú könnyei a vizekbe hullva újra megérintették a felszín alatt nyugvó föld testét. Ebből a gyengéd érintésből születtek meg a sellők, bolygónk első misztikus teremtményei.

Hamarosan az istenek és azok gyermekei kezdték benépesíteni az egész bolygót, melyen mi is élnünk.

- És mi kiknek vagyunk a gyermekei a könyv szerint? – kérdezte Ahnn.

- Az már egy másik történet, kislányom – állt fel elgémberedett végtagjait nyújtogatva az öreg Mortimer. A könyvet letette a közeli asztala. – Most itt az ideje az alvásnak!

- De nem akarok aludni! – ellenkezett a lány. Wyrell közben már rádőlt az ágyra, és igyekezett kényelmesen elhelyezkedni. Kezével megragadta húgát, és maga mellé húzta.

- De alszol – mormogta. Testvére hiába ficánkolt, nem tudott kikúszni a határozott szorítása alól.

- Apaaa! – nyöszörgött Lillahnn, de apja ágya felől erőteljes horkolás hallatszott.

- Hogy vagy te ilyen energikus? – kérdezte álmosan Wyrell.

- Ti már öregek vagytok – válaszolta okoskodva. A következő pillanatban felkacagott, mert nővére megcsiklandozta az oldalát.

- Még csak tizenhat éves vagyok, ne hasonlítgass össze a vénasszonyokkal! – suttogta majd beleunt a csiklandozásba és a hátára fordult. Lillahnn még nyüzsgött mellette, egyszer meg is kellett fognia, mert majdnem leesett a húga a nagy fészkelődés közben. Amikor már azt hitte, végre álomba szenderülhet, megszólalt a testvére.

- Wyrell, mi kiktől származunk? – Egy ideig csend ült le a házra, majd egy mély sóhaj kíséretében az idősebb testvér végre válaszolt.

- Zhegguru és Liselotte – Mielőtt még kíváncsi húga újabb kérdésekkel bombázta volna, lecsukta a szemét, és alvást tettetett. Lillahnn párszor megnyekergette az ágyukat, majd a fészkelődés abbamaradt.

- Nem számít kiktől származunk, az a fontos, hogy mi kikké akarunk válni – suttogta szomorúan a sötétbe Wyrell.


2018. január 29., hétfő

Bemutatkozás helyett - Veterán bloggerek kérdőíve

Egyik legjobb barátom már a blogom megnyitása óta kérdezgeti, miért nem vállalom fel a nevemet, és piszkál, hogy akkor legalább írjak egy bemutatkozást. Hiszen az emberek előbb szavaznak bizalmat valakinek, akinek arca, vagy legalábbis neve van, és akiről tudnak valamit, tudják hova tenni. No meg komolyabban is veszik. Szóval tulajdonképp igaza van.
Bár a bemutatkozással biztosan várnék még egy darabig, ettől függetlenül már mindkét véglet megfordult a fejemben a dologgal kapcsolatban. Egyrészt, hogy teljesen anonim maradok, semmit, még a koromat sem árulom el, másrészt eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy készítek egy személyes blogot, vállalva a saját nevem, feltéve rá régi és új írásaimat, esetleg olyan bejegyzéseket, amik írással, könyvekkel kapcsolatosak. 
Aztán jött Daremo kérdőíve. Tökéletes köztes megoldás! Úgyhogy most, bemutatkozás helyett, mégis néhány dolgot elárulva magamról, elhoztam és kitöltöttem. Hátha tényleg akad, aki szívesen belepillantana, vajon kit is takar az Emília Molla név. 

1. Hány éve blogolsz?
13 vagy 15, nagyjából. Attól függ, hogy az első, gyerekes próbálkozásokat ide soroljuk-e? Számos felületen voltam már jelen – pl. g-portál, atw -, konkrétan blogot 2017 augusztusa óta vezetek. 

2. Tartottál valaha hosszabb szünetet a blogolásban?
Igen, több évet is. Nem egészen fél éve tértem vissza újra.

3. Mindig ugyanezt a nevet használtad?
Nem, egyáltalán nem. Mangás korszakomban XY-chan nevet használtam – természetesen :D -, később próbálkoztam klasszikus magyar álnévvel, néhol a sajátommal is, hol csak egyszerűen, hol pedig keresztnév-kisasszony néven. Mástól kaptam ezt a megszólítást, én pedig nagyon megszerettem, mert olyan lányregényes hangulata volt. Aztán sokáig egy szerepjátékos karakterem nevét használtam, míg végül megmaradtam a mostaninál. (Aminek szintén van köze az frpg-hez.)
Leginkább azért, mert a Lia becenév a saját nevemből is megalkotható, így ha egyszer felfedem a valódit, megmaradhatok ennél. 

4. Mindig ugyanezen a címen blogoltál?
Nem, mert a sok év alatt különböző témájú „blogjaim” is voltak, így mindig új nevet találtam ki nekik. 

5. Változott az évek során a blogod témája?
Igen, bár kisebb kivételekkel mindvégig megmaradtam az alkotás témakörein belül. Az egykori animés portáljaim persze kilógnak a sorból, de aztán ott is hamar belefogtam olyasmibe, amit én magam készítettem: mangát rajzoltam. Utána, vagy talán már vele párhuzamosan is, elkezdtem feltölteni az írásaimat is. 
Bár most egyik blogom sem a saját munkáimmal foglalkozik, de mindnél megmaradtam ebben a közegben. 

6. Milyen eszközöket használtál régen és milyeneket most a blogoláshoz?
Erre nehéz mit mondani. :D Eleinte asztali számítógépet, aztán most laptopot.

7. Vannak olyan olvasóid, akik a kezdetektől követik a munkásságodat?
Mivel számtalan helyen, néven és témában vezettem már oldalt, így nincsenek. De akik ezen a blogon az elején csatlakoztak hozzám, ők még most is itt vannak. Sokat beszélgetünk, immár blogon kívül is, nekik nagyon örülök. ^^

8. Vannak bloggerek, akikkel már személyesebb kapcsolatot is kialakítottál?
Igen, még a régi, mangás korszakomból. Két lány, akik közül az egyik mangát rajzolt, a másikuk pedig ilyen témájú képeket. A mangarajzolós lánnyal máig beszélgetünk néha, igaz, már csak interneten. Ő Seny, és még ma is rajzol, nem is akárhogy! Hamarosan a második manga kötetét adják ki, a Saigamit. Nagyon örülök, és büszke vagyok rá, hogy a kezdetektől ismerhetem.

9. Megváltozott a környezeted hozzáállása a blogoláshoz, a te blogodhoz?
Öhm… nem? :D A kezdeti időkhöz képest ugye, eleve változott a környezetem is. Régen talán nem is nagyon tudta senki, hogy oldalt vezetek. Később egy-két barátomnak elmondtam, de különösebb véleményre nem emlékszem. Igazából nem hiszem, hogy izgatta vagy zavarta volna őket. 
Bár volt fősulin egy barátnőm, ő is írogatott. Neki megmutattam a portálomat, és ő is kedvet kapott hozzá akkoriban.
 Most pedig, hogy újrakezdtem, eleinte megosztottam a bejegyzéseimet a facebookon is. Igazából máig nem tudtam eldönteni, jól tettem-e? Utólag (most) inkább bánom. Szóval egy ideje már nem teszem.
Érdemes még megemlíteni egyik legjobb barátom reakcióját, amikor elsétált mögöttem, és látta, hogy a gépemen meg van nyitva a blogspot: „Na, mi van, te is elkurvultál?” Igazából nagyrészt ennek a reakciónak is köszönhető, hogy most kitöltöm ezt a kérdőívet, és így felfedek kicsit valamit magamból. Mert bár nem kellene, hogy mások véleménye érdekeljen, legalábbis csak alaposan megválogatva, azért mégiscsak érdekel. (Egyébként ha valaki mondjuk pont a népszerűségének köszönhetően csak most fedezi fel a blogolást, vagy történetesen mostanában éli kamaszéveit, miért lenne baj, ha itt is kipróbálja magát?)

10. Szerinted miben fejlődtél leginkább a blogolás tekintetében?
Hmm… Most az olyanokat csak csöndesen említem meg, hogy a fogalmazás terén, meg szebb, átláthatóbb kinézeteket csinálok, és effélék, mert ez azért ennyi idő alatt azt hiszem, joggal elvárható. (Persze azért a többi is. :D )
Inkább azt emelném ki, hogy most már sokkal türelmesebb vagyok. Bejegyzéseknél is, de főleg saját írásaimnál mutatkozik ez meg. Míg előbbieket nem teszem ki anélkül, hogy legalább át ne futnám, utóbbiakat pihentetem is kicsit, mielőtt átjavítom és közzéteszem. 
Illetve fejlődésnek tekintem azt is, hogy tudatosabban választom meg a blogjaim témáját. 

11. Akadt-e az életedben olyan lehetőség, amihez azért jutottál hozzá, mert blogolsz?
Ami konkrétan a blogoláshoz kapcsolódik – és nem magához az íráshoz –, olyan egy volt (vagyis épp most van), és roppantul jól esett. Emilly Palton tisztelt meg azzal, hogy a hamarosan megjelenő könyve, a Néma bűnök egyik előolvasója lehetek. (Mivel az egyik bejegyzése alatt, hozzászólásban kaptam a lehetőséget, így azt hiszem, nem baj, ha elárulom. O: )  ) Soha nem csináltam még ilyet, szóval kicsit izgulok is miatta.  

12. Van olyan téma, amiről megbántad, hogy írtál?
Semmi ilyen nem jut eszembe. Persze, jópár olyan dolog van, amiről régen írtam, de ma már nem írnék, de ez nem jelenti, hogy ott és akkor annak ne lett volna helye. Azokból is tanultam, és kellettek ahhoz, hogy úgy álljak a blogoláshoz, ahogy most állok. Persze, ma már nem indítanék animés fan blogot, de hogy tizenéves bakfisként megtettem, az talán megbocsátható. : )
Hmm, valamit mégis el tudnék ide mondani. Egy régi novellámmal kapcsolatos. Nem azt bántam meg, hogy megírtam, csak azt, hogy feltettem az internetre. Annakidején egy magyartanárnő javasolta pályázatra, ahol nem értem el vele eredményt. De így, hogy fenn van, később se küldhettem be máshova.

13. Mi az, amit ma már másképp csinálnál a blogodon/blogoddal, mint régen?
Mivel ma már nem is ugyanazokat a blogokat vezetem, mint régen, így amit másképp csinálnék, azt másképp is csináltam ezeknél az újaknál, ezért inkább erről tudok mesélni.
Ma már nem nyitok olyan spontán új oldalt, előbb inkább tájékozódok, leginkább arról, van-e már olyan? Igyekszem olyan blogokat indítani, amik hasznosak, amiknek én, mint felhasználó hasznát venném, és amit hiányoltam eddig. 
És ma már nem biztos, hogy létrehoznék külön blogot a saját írásaimnak. Ahogy a bevezetőben is láthattátok, eljátszottam már a gondolattal, de egyelőre nem látom értelmét. Ám ha egyszer mégis rászánom magam, alaposan át fogom gondolni a dolgot.

14. Melyik a valaha megírt kedvenc blogbejegyzésed?
Nem tudok ilyet mondani.

15. Kaptál valaha olyan kritikát, ami miatt lényegesen megváltoztattál valamit a blogoddal kapcsolatban?
Tulajdonképp egy ilyen miatt lettek cserék a Kezdetben… blogomon. Mikor elindítottam, chatben kezdtem el megmutatni, mint annak idején tettük, ha valakinél nem volt külön reklámkönyv. Mivel egyik blogger jelezte, hogy itt  hirdetésre a cserék valók, ezért készítettem ilyen modult én is.

16. Szerinted mennyi ideig fogsz még blogolni?
Azt hiszem, az elmúlt ca. 14 év, s az, hogy a hosszabb kihagyás után is visszatértem, eléggé válasz-értékű lehet. :D 

17. Mit gondolsz, mennyire sikerült az évek alatt a blogodon közvetíteni önmagadat, a személyiségedet?
Hmm, ez nehéz kérdés, mert viszonylag kevés a „saját cikkem”. Hiszen egy linkajánlóba vagy egy pályázat ismertetésébe kevésbé lehet magamat belevinni, mint mondjuk egy „így szoktam” bejegyzésbe. Szóval egyelőre mostani blogjaimon inkább csak közvetetten mutatkozott meg, milyen is vagyok, pl. a cikkek bevezetőiből és hogy, hogyan kommunikálok másokkal. 
Igazából részben azért is töltöm most ki ezt a kérdőívet, hogy ebből kicsit jobban megismerhessetek. ^^

18. Fogalmazd meg, mit jelent számodra a blogolás és a saját blogod!
Leginkább egy lehetőség, hogy valamit alkossak, ami talán másokat is érdekel, és hogy kapcsolatot teremtsek az olvasókkal. Remek embereket ismertem már meg ennek köszönhetően az elmúlt évek során.

19. Írj egy dolgot, ami szerinted igazán egyedi a blogodban, és kiemeli azt a tömegből!
Az, hogy tudtommal ilyen témájú még nincs. :D
A Kezdetben…-t azoknak szántam, akik saját világ felépítésével foglalkoznak, de nem tudják, hogy is fogjanak bele vagy örülnének még újabb szempontoknak. (No meg azoknak, akik hozzám hasonlóan nem tudnak még elég jól angolul, és ezért a témában olvasható cikkek lekorlátozódnak számukra a magyar tartalmakra.) Konkrétan ilyen világépítős oldallal még nem találkoztam, de ha Ti igen, kérlek, mutassátok meg, mert nekem is van még mit tanulnom. : )
Az Írószakkör pedig írástechnikai cikkek linkjeit gyűjti egybe. Ilyesmit eddig még nem találtam, és mivel az efféle cikkek lelkes olvasójaként hasznosnak találtam volna, ha van, hát létrehoztam. Nagy örömömre sokan támogatták a kezdeményezésemet mind az olvasók, mind az adott cikkek szerzői közül. 
Hamarosan megnyílik még egy blog, melyet már nem egyedül, hanem Daremoval közösen fogunk szerkeszteni. Arról még csupán annyit árulok el, hogy annak alapötletében is van olyan morzsa, amivel még nem találkoztam másutt, s akik már tudják a titkot, ők is ezt mondták.


Remélem, találtatok kedvetekre való érdekességet a válaszok között! ^^

(Köszönöm a lehetőséget Daremonak! Ha tetszettek a kérdőív kérdései, látogassátok meg az oldalát, onnan Ti is elvihetitek őket.)


2018. január 24., szerda

Világdarabok 05. - Brukú

Mélyről fakad

A katonák és a gyerekek tökéletesen elrejtőzve haladnak a sivatag dűnéi között: olyan halkan beszélgetnek, hogy hangjuk alig több egy kar suhintásnál, mozgásukat nem követi sem nehéz fegyver sem páncélcsörgés - ami ráadásul még le is lassítaná őket. Nem panaszkodnak, nem rimánkodnak, amit elvárok, és amit megkövetel az a négy hetes próba, amit a sivatagban kellett tölteniük egy szál tőrrel.

Kihasználva ezt a csendet, kiélvezem az ujjaim közt maradt hamu lassú morzsolgatását. Minden egyes széthulló darabja bizonyítja, hogy ők a saját levükben főnek, míg mi menetelünk. Elégedetten elmosolyodom, hiába tudom, hogy az út milyen hosszú, ez ugyanis előnyt jelent. 

Több mérföldel később, amikor már kifogy a kérges ujjaim közül a hamu, lassítok és az égre nézek, hogy ellenőrizzem az útirányt. A dűnék sokszor egekig érő csúcsai fölött a korom fekete égen egyre több csillag jelenik meg egyre inkább elrejtve a tudatlan szemek elől a legmegbízhatóbbat, a Sarkcsillagot. Mivel sosem mozog, elég csak a bal oldalunkon tudnunk, és nem tévedünk el a sivatag végeláthatatlan labirintusában.

A hozzám legközelebb álló alacsony, széles vállú katonához fordulok, aki azonnal kihúzza a hátát és megmerevedik, bólintok, aztán a többiek felé biccentek. Ő sarkon fordul, és azonnal továbbítja az utasítást. 

A nap első sugarai hamar kezdik áttörni a horizonton az éjszaka egyhangú sötétjét. Mi azonban még több napi járásra vagyunk a sziklák újbóli felbukkanásától, és egyszersmind a menedéket jelentő tamariszkusz fák gyökerezési helyétől. Tábort verünk: fedezék híján ugyanis alig pár óránk van a perzselő napsugarak megérkezéséig. Elégedetten nézem végig, ahogy többen mélyen bele ássák magukat a homokba, míg mások ponyvát húznak maguk fölé a fejükre tekert textilből vagy éppen úgy formálják a homokot a mágiával, míg az elegendő árnyékot nem tart. 

Lassan telnek el az órák, míg beesteledik és folytatni tudjuk az utunkat, és még lassabban telnek el a következő napok. A hosszú, monoton menetelés, ami felemészti a készleteinket, az energiáinkat és a józan eszünket, a legjobb pillanatban ér véget, amikor meglátjuk az első, mélyen a vörös homokba süllyedt sziklákat. 

Mindenki szaporázza a lépteit, emberek. – kiáltom a parancsot miközben a sziklák cirádás sziluettjére mutatok. – Napkelte előtt elkell érnünk az első fát. 

Halk zúgolódás söpör végig a tömegen, de azonnal el is hal, amint a kezem az egyik, derekamra erősített tőr markolatára téved. 

Fegyelmezett, összeszedett menetelésbe kezdünk. A nap azonban túl hamar szalad fel az égre, és hozza magával a forró, tüdőt perzselő levegőt. Minden bizseregve remeg a szemünk előtt: a fakó ég és az azon átkúszó félénk fátyolfelhők, a homok dűnék és a horizonton árválkodó egyetlen tamariszkus fa. 
FA! – hallom a ziháló hangot a hátam mögül. Szaladni kezdünk. Nem törődve azzal, hogy fölösleges energiát veszítünk ezzel. 
Mindenki szét széled az apró levelek nyújtotta gyér árnyékban, szabadon hagyva a fa tövét, ahol leülök és kezembe véve a két élű tőrömet félig lesütött szemmel figyelem, ahogy mindenki ledobja a zsákját és hozzá lát a túléléshez szükséges rutinjához: többen mély gödröt kaparnak, hogy a több tíz fokkal is hűvösebb, nedves homokba feküdjenek, mások a napon keskeny, sekély gördröt ásnak, ráterítenek egy nejlon zsákot, közepén egy kővel, hogy napnyugtára a lecsapódó vizet összegyűjtse. 
Elégedetten elszenderedem. 

Amint kezd lemenni a nap én már ébren vagyok és a keselyűk mély, kotyogó hangját utánozva felverem a tábort. Rövid időn belül összekészülnek, miközben én az egyre inkább sötétbe burkolózó táj egy aprócska pontját figyelem, ahol a Lovagosok vára áll. A hatalmas kőbányákkal telezsúfolt, védtelen hátsó része.

Szaladin. -  áll meg határozottan mellettem az egyik katona és adja oda az első, ruhákból kirázott betolakodót, egy skorpiót. Az egészet a számba tömöm. Szeretem ezt a semleges, egyszerre krémes és roppanós falatot. Miután az utolsó morzsályát is lenyeltem türelmetlenül fordulok vissza az emberekhez és nézek végig rajtuk jezelve, hogy nem kapnak több időt a pakolászásra, amikor a homokban meglátok egy szabályos hullámokból álló nyomot. Homoki vipera. Teljesen ledermedek. Az utolsó alkalom, amikor ezzel az átkozott fenevaddal találkoztam, anyám halála volt:

A heti piacon anyám, mint mindig kivitte a kézzel szőtt portékáit, ám aznap a mellé sátrat verő árusok verekedni kezdenek, amikor egyik a másikát lopással vádolta meg. Anyám volt az első, aki megpróbált rendet tenni mielőtt kiértek volna a Lovagosok, csakhogy a fényes páncélba bújt, tudatlan kövér marhák már ott is teremtek. A verekedés persze kitört, anyámat pedig fellökték. A standjával együtt terült el a földön... senki nem figyelt rá... Mire oda értem egy újabb adag vékával, anyám már a homokban fekve reszketett és rángatózott a görcsös fájdalomtól. Semmit nem tehettem, olyan gyorsan vitte le a homoki vipera mérge, ami feltehetőleg a stand árnyékában pihent.

A katonák után eredtem, de kiérve a városból nyomukat vesztettem és eltévedtem. Több heti járásra a várostól találtak rám egy helyi törzs tagjai egy szikla kupac mellett. Már eszméletlen voltam a kiszáradástól és az éhségtől, ők azonban elvittek a falujukba, hogy segítsenek rajtam. 

Hosszú napokon keresztül küzdöttek az életemért, de végül megmentettek és vissza hoztak a halálból. Amikor magamhoz tértem, egyből tudtam, hogy ez lehetetlen. Kinek van ehhez hatalma? El akartam menekülni, de a gennyes sebektől lángoló testem gyönge volt még. A törzsfő azonban megesküdött, hogy nem kell félnem és hogy mindent elmagyaráz, ha tartom a szavam és hogy nem rohanok vissza a sivatagba, a biztos halálba. Vonakodtam, de maradtam, mert az adósuk lettem. Ekkor mutatta meg nekem azt, amire még álmomban sem gondoltam: a mágiát. 

Arra az energiára, ami ott lapul a homokban, a sziklákban, a levegőben, amit ez a törzs olyan könnyedtséggel irányít, mintha csak a szél fújná el a port a földről. Gyógyítanak vele, sőt vizet fakasztanak a kevés állataiknak. Megakartam tanulni. Kerül, amibe kerül. 

Tucatnyi sebet, sérülést és csonttörést szenvedtem, mire az évek alatt elsajátítottam az alapokat. Többet akartam, de nem voltak hajlandóak tovább tanítani. Otthagytam őket, hogy saját embereket toborozzak és megtanítsam nekik a mágiát.

Héj... – rázza meg a vállamat az egyik velem egykorú férfi, ezzel is visszahúzva a jelenbe.
Mogorván kapom felé a fejem, ekkor veszem észre, hogy nem engem hanem a talajt bámulja: a lábam előtt a homokban jól láthatóan egy rémült női arc rajzolódott ki, ami a fájdalmak ellenére is hasonlít rám. Pillanatnyi döbbenet után bele rúgok a homokba, ezzel is megsemmisítve a képet, majd a döbbenten ácsorgó katonára ordítok, hogy szedje össze a csapatot és induljunk végre. 


2018. január 19., péntek

Világdarabok 05. - Henna


A Tűz Ura

Beborult – állapította meg magában zsörtölődve Crater. Ha az Istenek olyan kegyesek, igazán tehettek volna egy szívességet és megszüntethették volna a viharokat.

Gyűlölte az esőt. Sőt, tulajdonképpen úgy általában a vizet. Többek között azért döntött úgy, hogy ott hagyja Kristály városát, mert az állandó felhők miatt olyan párás volt a levegő, hogy Crater úgy érezte, folyamatosan fuldokol.

Egy város az égben… Fene egye azt, aki ezt a marhaságot kitalálta!

Elmormolt még néhány cifra káromkodást, amitől biztos mindegyik flancos Lovagnak lángba borult volna az arca, majd a fejére húzta csuklyáját és kilépett a kocsma előtti keskeny tető alól. Alig pár utcányira lakott csak onnan, de a lassan csepergő eső minden lépését megkeserítette.

Crater érezte egész nap a levegőben az illatát. Tudhatta volna, hogy mi fog történni, de Boo, az a kurafi csapos tovább feltartotta, mint gondolta.

Szemerkélni kezdett az eső. Egyre gyorsabban fröccsentek szét az esőcseppek a macskaköves járdán. Az utcákon lézengő emberek megszaporázták a lépteiket és sietve kerestek valamilyen menedéket. Egy kócos hajú kisfiú véletlen megcsúszott a nedvessé vált kövön és Craternek esett.

Az öreg mordult egyet, miközben szinte arrébb ugrott a kisgyerek hideg, nedves érintésétől. Nagy boci szemeiből sütött a riadalom, mikor felnézett és észrevette, hogy kinek esett neki. Crater el tudta képzelni, hogy milyen félelmetesen festhet a járdán fekvő fiú szemében. Meglehetősen nagytermetű volt és bár az idő nem kímélte, azért még mindig erősebb volt, mint egy átlagos ember. Barna bőrből készült hosszú kabátja és a csuklya, amely árnyékot vetett sebhelyes arcán, biztosan nem nyugtatta meg a kölyköt.

- El… Elnézést! – hebegte tágra nyílt szemekkel, majd sietve feltápászkodott és már futott is tovább.

Crater néhány pillanatig csak egyhelyben állva nézett utána. A lenge ing, ami a fiún volt jó pár mérettel nagyobb volt, mert a térdéig lógott. Ha nem ijedt volna meg ennyire, akkor kapott volna egy durvaanyagú, szúrós, de meleg plédet Cratertől.

Töprengéséből ismét az átkozott eső ébresztette fel. Már nem csak szemerkélt; zuhogott.

- Francba!

Crater igyekezett minden bőrfelületet elfedni magán, de ostoba módon pont kesztyűje nem volt nála. Hogy a fenébe hagyhatta pont azt el?

Amint néhány vízcsepp a kezét érte, sisteregve elpárolgott forró bőrén. Keze egy pillanat alatt felforrósodott és félő volt, hogy ha nem tűnik el a nyílt utcáról, akkor hamarosan az egész teste olyan meleg lesz, mint egy kályha és leég róla minden ruha. Évekig rajta röhögnének.

Mágusként már hozzászokott, hogy ferde szemmel, gyanakvón méregetik. Mintha az lenne élete célja, hogy egyszer lesből tűzgolyót lőjön ki valaki felé! Nos, rendben van, egyszer valóban így is történt, de hát balesetek egy mágussal is megeshetnek, a fene vigye el!

Ám mindenki mással ellentétben, ha egy mágus hibázott, azt nem felejtette el a nép egyhamar. Nem, az ő tévesztését addig emlegetik, amíg végül mindenki el nem távolodik a Tűz Urától.

Az emberek adták neki ezt a nevet. Gúnyolódásnak szánták, de Craternek valójában tetszett ez az elnevezés. Méltóságteljes volt, erőt sugárzó, már-már hősies! Ám sajnálatára rajta kívül senki nem gondolta így.

Nem törődve a csúszós macskakövekkel Crater futásnak eredt, miközben szép lassan pára lengte körül egész testét. Úgy érezte, hogy egy szaunába került. El tudta képzelni, hogy kívülről szerencsétlen tökfilkók csak egy rohanó párafelhőt látnak. Erre még el is mosolyodott volna, ha mellkasa nem égett volna a belsejében tomboló lángoktól.

Gyakorlatilag berobbant házának ajtaján. Kapkodva levetette átázott gönceit és a szoba nagy részét elfoglaló hatalmas kőkandalló elé lépett. Kezeit rátette a hatalmas kövekre és veszettül koncentrálni kezdett.

Sok éves tapasztalattal a háta mögött nem jelenthetett gondot egy kis eső okozta felforrósodás. Itt süllyedjen el szégyenében, ha valaha is elismeri, hogy mágiájának ereje már nem a régi. Szervezete egyre kevésbé bírta.

Nem! Csak koncentrálj!

Lehunyta szemét és elképzelte, ahogy a testében fortyogó lángok összpontosulnak a kezében. Tenyere alatt felforrósodott a kő: átvette a belőle áradó meleget. Alig telt pár percbe, amíg testhőmérséklete újra normális lett, mégis annyira kimerült, mintha körbe futott volna egész Üvegvárost. Izzadt, a rajta maradt fehér ing teljesen a hátára tapadt. Hallotta, hogy erősen zihál, de el sem akarta hinni, hogy az erőteljes fújtatás tőle származik.

Hát tényleg ennyire megöregedtem?

A büszke mágus számára még úgy is fájt a kérdés, hogy csak gondolataiban fogalmazódott meg.

- Mester?

Az emelet felől jött a hang. A korhadt fa recsegett a fiú lába alatt, ahogy lesietett a lépcsőn.

- Hogy az a… - Crater azt akarta utoljára, hogy ifjú tanonca ilyen állapotban lássa, ezért igyekezett összeszedni magát, de pár pillanat alatt azért még ő sem tudott csodát tenni.

Mielőtt felállhatott volna a tanonc odasietett mellé.

- Mester! Jól vagy?

Crater felnevetett, de mímelt hahotázása köhögésbe csapott át. Még mindig érezte nyelvén a korom ízét. Ez volt a legrosszabb.

- Semmi bajom fiú! – hárította el keményen a segítséget, majd az ebédlőasztalon lévő kancsóhoz nyúlt. Nagyokat kortyolt a keserű sörből, ami hamarosan elűzte a másik ízt a szájából.

- Biztos minden rendben?

A fiú aggódása meghatotta, de nem állt szándékában ezt közölni vele.

- Hozzászoktam már – legyintett, majd komollyá vált tekintetét ráemelte. - Örülj, fiam, hogy te a föld erejét hordozod magadban. A tűz mindenkinek csak az ellensége… még a mágusoké is.



A tanonc figyelte, ahogy mestere a kandalló elé helyezett rozoga karosszékbe ül. Tudta, hogy nem fogadja szívesen az aggodalmát, de nem tehetett róla. A mogorva vénember apja helyett apja volt, akár akarta, akár nem. És Ferusok marcangolják szét, ha hagyja, hogy az egész város a valaha élt legnagyobb Tűz Máguson nevessen!


2018. január 15., hétfő

Pályázat - 07.

Sziasztok!

Két új pályázat került fel a megfelelő menüpontba:

  • Az utolsó olvasóért c. magyartanárok által működtetett oldal vers- és novellapályázata
  • És a Karcolat irodalmi portál két témát felölelő pályázata
Az utóbbi oldal leírása, célkitűzése különösen kedvetekre való lehet, ha már itt, egy világépítős oldalon barangoltok:

"Erre az oldalra azoktól várunk műveket (karcolatokat, hosszabb-rövidebb novellákat, kizárólag prózai műveket), akik valamiféle késztetést éreznek a misztikumban való elmélyedésre. Lehetőséget szeretnénk nyújtani az ismeretlen és esetleg az ismert íróknak, hogy az Internetet használók széles közössége elé tárják tudásukat fantasy, sci-fi, horror és egyéb kategóriában. Egyetlen mű sem marad értékelés nélkül, hiszen az oldal szerkesztőinek ez volt az egyik fő célja, így ők mindenképpen olvassák majd, és ha az irányelveknek megfelel, felteszik az oldalra..."  

/A Karcolat irodalmi portál üdvözlő szövege/

Jó munkát és sok szerencsét! :)


2018. január 11., csütörtök

Fordítás - Segítő kérdések fantasy világ építéséhez - II./3. rész

A cikksorozat nulladik részében egy kedvcsinálónak szánt tartalomjegyzéket láthattatok, melyről azt ígértem, hamarosan átgondolandó kérdésekkel egészülnek ki az egyes pontjai. Megérkezett a második témakör harmadik része, ami egyben segítség lehet azoknak, akik már jelentkeztek a Világdarabok játékra, és azoknak is, akik még csak tervezik. ;) 

A teljes listát itt találjátok.

I. Fizikai és történelmi jellemzők

        2. Természeti erőforrások

Mely vidékeken a legtermékenyebb a gazdaság? Hol találhatók ásványi kincsek?

Mely négylábúak, madarak, halak és egyéb vadállatok mely területen találhatók általában? Ha vannak kitalált állatok, mint például sárkányok, azok hol élnek?

Kimerült-e valamelyik természeti erőforrás az idő múlásával, és ha igen, melyik területen?

Melyik erőforrások (pl. szén, olaj, vasérc, arany, gyémán, mészkő) különösen gyakoriak és mely vidékeken? Melyek szűkösek? Vannak olyan gazdag lelőhelyek, amiket még nem fedeztek fel, vagy még nem merítettek ki egészen?

Mennyi konfliktusokat okozott vagy okozhat az erőforrások egyenlőtlen eloszlása? Mennyire aktív és békés a kereskedelem?

Milyen vízi erőforrások állnak rendelkezésre, és milyen jellegű felhasználásra (a malomkerék folyó vizet, azaz folyót vagy patakot igényel, öntözéshez nagy, megbízható vízforrásra van szükség, mint egy tó vagy nagy folyó, stb.)?



2018. január 7., vasárnap

2017. / 2018. - Évértékelő és előretekintés

Szervusztok!

Elérkezett ez a bejegyzés is, melyben visszatekintek az elmúlt évre és előre is vetítem az elkövetkező terveit.
Igaz, nem ez az első idei bejegyzés a blogon, mivel időközben kaptam egy új világdarabkát, s addig is, amíg időt találtam arra, hogy ezt megírjam, szerettem volna, hogy olvashassatok valamit. De nem is baj, most, hogy már csaknem mindenhova kikerült az évzáró/évnyitó bejegyzés, hátha lesz időtök ezt is elolvasni. :D

2017:

  • Augusztus 10-én nyitotta meg kapuit a blog az első bejegyzéssel. Összesen 43 született a tavalyi évben, úgy hiszem, meglehetősen változatos témákban.
  • Ritkán ugyan, de folyamatosan kerültek fel a fordítások.
  • Majd kicsit később elindítottam a Világdarabok nevű játékot is. Nagy örömet okoztatok azzal, hogy már hárman is részt vesztek benne és olvashatom a munkáitokat! De talán még ennél is nagyobbat azzal, hogy egymás írásaihoz is mindig írtok véleményt (még egy csöndes leskelődő is, aki ugyan nem játszik, de kommenteket ír a többieknek), ami azt hiszem, nem csak engem motivál. ;) 
  • Igazán örülök a feliratkozóknak is, hogy ha mégoly csöndben is, de itt vagytok, nézelődtök. :) Igaz, nem volna teljes a kép, ha elhallgatnám, hogy bizony leiratkozók is voltak. Meglehet, az oldal végül nem azt nyújtotta, amit vártak tőle, vagy csak átnézték, hol maradnak fenn a listán, és ez a blog valamiért kisett a rostán. A válaszokat sajnos nem tudom, de azt hiszem, hasznos volna, ha tudnám. Az értlemesen megfogalmazott kritika legalább annyit - ha nem többet - tud javítani egy-egy oldalon, mint a pozitív, lelkesítő hozzászólások. Szóval ha van bennetek efféle gondolat, akik még olvastok, ne tartsátok magatokban! :) 
  • Ami a saját írásaimat illeti: beneveztem Jolt Kihívására és az év utolsó bejegyzéseként végre a saját játékomba is sikerült írnom. 
  • Pályázatokról is olvashattatok itt, csupa olyanról, aminek a kereteibe belefér, hogy akár kitalált világban alkotott munkáitokkal is nevezhessetek. 
  • Lezárult a szavazás, melyben arra a kérdésre kerestem választ, melyik cikkcsoportokat olvassátok a legszívesebben. Az eredményt jobbra, alul láthatjátok. (Bevallom, azzal megleptetek, hogy a Háromszázas írások lett a második. :D )
  • Két díjat és egy ajándékot is kapott a blog az elmúlt évben, melyek közül még csak az utóbbit csináltam meg. De ami késik, nem múlik, nem felejtettem ám el! 

Emellett pedig elindítottam egy másik blogot, az Írószakkört. Erről részletesebben a saját oldalán olvashattok, de itt is szeretném megköszönni azoknak a szerkesztőknek, akiknek a hozzájárulásával felkerülhettek az írástechnikai cikkek bevezetői és linkjei, hogy bizalmat szavaztak az ötletnek és nekem. No és persze köszönöm a feliratkozóknak is, akik, bár még nincs sok minden azon az oldalon, mégis talán képesek belelátni azt, amilyennek megálmodtam, amilyen majd a jövőben lesz.

2018:

Nem terveztem túl nagy változtatásokat erre az évre. Részemről a blog eddig is úgy működött, ahogy elképzeltem és ahogy időm, lehetőségem volt vele foglalkozni. Mivel ezekben nem állt be nagyobb változás, így a blog mindennapjaiban sem fog. Vagyis:
  • Fordítások továbbra is jönnek majd, de továbbra sem lesznek időponthoz kötve. Igyekszem majd termékeny lenni, már csak azért is, mert egyrészt ezt szánom továbbra is az oldal fő céljának, no meg, mert a tavalyi szavazás ereménye egyértelműen kihozta, hogy ezeket olvassátok a legszívesebben. 
  • A játék új témái eztán, ahogy egy korábbi bejegyzésben már írtam róla, havonta fognak érkezni. Nem egy adott napon, csupán az a biztos, hogy a januári januárban, a februári februárban... Ahogy nektek sem kell továbbra sem határidőre írnotok. 
  • A pályázatokat továbbra is gyűjteni fogom. 
  • Hamarosan létrehozok egy "A szerkesztő" c. menüpontot, ahol összegyűjtve megtalálhatjátok majd azt a néhány szösszenetet - meg majd a későbbieket is -, amik eddig felkerültek tőlem az oldalra. Hátha valakinek arra támad kedve, hogy meglesse, én mit is alkotok. :)
  • Új kinézetet is tervezek az oldalnak. De azzal még rengeteg munka lesz, így meglehet, majd csak év vége felé fog rá sor kerülni. 
  • Megírom a válaszokat a kapott díjakra! :D 
Így tervezem az idei évet a blogon. Köszönöm, hogy itt vagytok, remélem, továbbra is tudok majd olyasmiket hozni, amiket szívesen olvastok. ^^

Az Erő legyen veletek! :D

Lia

2018. január 5., péntek

Világdarabok 04. - Brukú

A pánik terjed, mint a futótűz

Lovagosok, 

Az arabok eltűntek a sziklás városaikból azzal az üzenettel, hogy nem hagyják, hogy a kereszténység utat törjön magának. Vegyétek komolyan a megmagyarázhatatlan eseteket, ezek nem lidércnyomások. Ezeket ők csinálják. 
Kettőzzétek meg az őrségeket és állandóan legyetek résen, társaim, nem tudjuk, mire készülnek, sem pedig azt, mekkora erővel állunk szemben.

Isten segedelmével:
Arden

1220. és egy a dátum többi részére rálógó viaszos pecsét.


A kemény pergamen papír hangosan recsegve ellenáll Szaladin bőrkeményedéses, sebhelyes ujjai alatt, ahogy elégedetten összegyűri. Elmosolyodik, amitől a rosszul összeforrt heg a száján kifehéredik és eltorzítja kegyetlen mosolyát. Kitárja ujjait és hagyja, hogy a vaskos tenyeréről lehulljon a lángra kapott papír és meggyújtsa a homok kemény szemcséin heverő élettelen madarat.

Ügyet sem vet rá, inkább elfordul, hogy a tájra szegezze karikás, mélyen ülő szemeit: a sivatag egyre inkább az éjszakába fordul magával hozva az erős szelet, ami a nappali forróságot könnyedén elűzi. Az ég kopár, csillagtalan szürkére vált, így jó néhány perc eréig tökéletesen látni a több tucat madarat, ami a szélrózsa minden irányába repül szét, hogy a Lovagosok a többi Rendnek átadják az üzenetet.

Szaladin elégedetten bólint, majd az arca elé húzza fekete, aranycsíkokkal díszített turbánja hosszúra hagyott anyagát, aztán könnyedén lesétál a meredek dűnéről, és beveti magát a sivatag mélyébe, sarkában a sziklás város felfegyverkezett lakóival.


(A képet Brukú csatolta a munkájához.)